Karácsonyvárás és az ünnep régen

Hetek óta mindenki lázasan készül karácsony ünnepére. Mi legyen az asztalon, kinek, milyen ajándékot kellene vásárolni? Régen a hagyományok, a karácsonyi népszokások egyszerűbbé tették a készülődést. Megvolt mindennek a rendje.

– Milyen volt régen az ünnepre való készülődés?
– Teljesen más volt régen, mint most. Advent arról szólt, hogy az emberek felkészüljenek a  szeretet, Jézus születésének ünnepére. Nem a mostanában tapasztalható rohanás, hanem az elcsendesedés volt a lényeg. Minden türelemre intette az embereket. Az adventi koszorún, ahogy sorra meggyújtjuk a gyertyákat, egyre nagyobb lesz a fény, hiszen a karácsonyi ünnepkör a téli napfordulót is ünnepelte, Jézus születését, és a világ világosságát. Szép és türelmes dolog volt régen a fényt várni, de türelemre intettek a jeles napok is. Luca nap jellegzetessége, ahogy akkor kezdték el faragni a lucaszéket, amit nem lehetett gyorsan hanem türelmesen minden nap kellett egy kicsit, hogy Szenteste ráállva meg lehessen látni a boszorkányt. Régen a karácsonyfát is másként helyezték el. A parasztportákon a tiszta szobákban mindig föntről, a mestergerendáról lógatták le. A szemet az ég felé kellett emelni a karácsonyfa megtekintéséhez. Ez mutatta, hova kell eemelni a tekintetet, mi a fontos. Ma a földre tesszük és nagyon sokszor azt nézzük, mi van alatta.

Karácsony régen

– Hogyan készültek az emberek a karácsonyra?
– Mentek roratera, hajnali misére. A lelküket is felkészítették, meghallgatták a szálláskeresőket, a betlehemezőket. Mentek a faluban mendikálni, kántálni. Mesterem, Barsi Ernő bácsi is nagyon sok ilyen szokást, dalt gyűjtött. Például: "Mendika, mendika. Üres a tarisznya. Ha egy kicsit adnának, meg sem nagyon fogynának.", de egyházi énekeket is énekeltek. Ezek a szokások az embereket már lélekben is felkészítették az ünnepre. Én is gyűjtöttem megyénkben több ilyen szokást, például a ménfői bötlehemest, amit később Erdélyi Tibor betanított a cserkészeknek és újra járták a falut. Nem csak énekesek, mendikálók mentek körben a faluban. Több helyen szokás volt a szálláskeresés is. Kilenc nappal karácsony előtt mentek a szálláskeresők, s minden nap egy család befogadott egy szent család képet. Imádkoztak a házi oltárnál, énekelgettek, de volt olyan formája is, hogy a templomban, a mise végén adták elő. Nagyon büszke vagyok arra, hogy gyerekoromban Ménfőcsanakon mindig én voltam a Szűz Mária. Később aztán gyűjtöttem és publikáltam is a szálláskeresést. Szerencsére ma is még sok helyen élnek ezek a szép szokások az óvó -és tanító néniknek köszönhetően, akik továbbadják a gyerekeknek. 

– Milyen szokások kapcsolódtak a karácsony napjaihoz?
– Szent este böjt volt. Régen mindent maguk megtermeltek a falusiak. 

• Szent András napján levágták Dezsőt, a disznót, 
• Márton napra megforrt az új bor, hiszen Szent Márton volt a bor bírája. 
• Ostyát ettek, amit a kántor tanító felesége sütött, ezt a gyerekek vitték házról, házra, amiért adományt kaptak, amit a tanítónak adtak. 
• Az ostyát meg lehetett kenni mézzel, fokhagymával, aminek mind szimbolikus jelentése volt. 
• A méz az édes, boldog életet jelenti, 
• a fokhagyma pedig gonosz ellen jó, boszorkányűző hatásúnak tartották. 
• Az asztalon mindig volt egy piros alma, amit annyi felé vágták, ahányan az asztalt körbeülték, hogy egybe maradjon a család. 
• A karácsonyi asztalon szenteste mindig kellett halnak lennie. Ez egyrészt egy Jézus Krisztus szimbólum, de az a hiedelem is ott van,  hogy a halnak a pikkelye sok pénzt hozhat. 
• Ugyancsak ezért ettek mákos ételt, mákos gubát, mákos csíkot, amit aztán a bejgli váltott fel, mert a sok pici szem is a bőséget jelezte. 
• A karácsonyi asztalra minden terményből kellett bevinni az asztalra, hogy áldás legyen rajta. A gazdaasszony nem ugrálhatott fel az asztaltól, hanem sokat kellett ülnie, hogy a kotlósai jól megüljenek a tojásokon.

Advent néprajzos szemmel- dr. Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató (forrás: Katolikus krónika)