Választottak

2024.12.27. 16:00

Győri siker a horgászok parlamentjében

A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) nemrég, újabb ciklusra, a 2025-2029-ig terjedő öt évre választotta meg az országos vezetőségét. A MOHOSZ, történetének első elnökségi hölgy tagjaként Ivancsóné dr. Horváth Zsuzsannát (Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége) alelnökké választotta. Mellette, a megyei horgász szövetség elnöke, Takács Péter a választmány egyhangú szavazásával a felügyelő bizottság tagja lett, míg Nagy Csabát, a szövetség alelnökét az eseményen az etikai és egyeztető bizottság tagjává választották.

Ivancsóné dr. Horváth Zsuzsanna beleszületett a horgászatba: nagyapja, Faragó József a Dráva-Mura-menti Intéző Bizottság elnöke, később a Zala megyei intézőbizottság alelnöke és a Nagykanizsai Olajbányász Horgász Egyesület titkára volt, így gyerekkorától nem csak a horgászatot, hanem az ezzel kapcsolatos egyesületi, szövetségi feladatokat is közelről megtapasztalhatta. Az 1980-as évek közepétől helyi, megyei, később országos finomszerelékes versenyeken vett részt, de a versenyzés és az egyesületi munka a 2000-es évek elején fordult komolyabbá, amikor Győrbe költözött.

A MOHOSZ alelnöke lett a győri horgász szövetség ügyvezetője, Ivancsóné dr. Horváth Zsuzsanna. A felvételen balról jobbra: Donkó Péter, Ivancsóné dr. Horváth Zsuzsanna, Cserepes Norbert Ernő, dr. Szűcs Lajos, dr. Dérer István, Szári Zsolt, Puskás Norbert. 
Fotó: Fotó: MOHOSZ / Forrás: MOHOSZ

Az itteni „iskola” hozzájárult a versenyeken való sikeres szerepléshez: három egyéni bronzérmet szerzett a női országos bajnokságokon, négyszer állhatott fel a Győr-Moson-Sopron megyei csapattal a tagegyesületi csapat OB-n a dobogó tetejére. 

Hét világbajnokságon szerepelt a magyar női válogatottban: 2008-ban aranyérmet, majd 2009-ben bronzérmet szerzett. Egy évig a mozgáskorlátozott válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott.

 2008-tól a Győr Gyárvárosi és Elektromos Sporthorgász Egyesület tagjaként előbb az egyesületi ifjúsági szakköröket tartott, majd megyei ifjúsági felelősként a megyei ifjúsági programokat szervezte.

Közgazdasági, élelmiszermérnöki és tanári diplomát szerzett, közben a horgászvezetői feladatokkal kapcsolatosan is képezte magát, halőri, tógazda és rendészeti tanfolyamokat végzett. 2018-ban választottak meg a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége ügyvezető elnökévé. Elődeitől, Takács Pétertől és Takács Antaltól erős megyei szervezeti rendszert örökölt.

Az általuk megkezdett munkát kellett jól folytatnom, hogy a horgászlétszámunk tovább bővüljön, a halállományunk a több mint 4300 hektáros alhaszonbérbe kapott területen folyamatosan javuljon mind mennyiségében, mind minőségében. Ez utóbbi alatt értve a halfajok széles spektrumát 

– mondta el lapunknak.

A szövetségi munkájában a folyamatos fejlesztés, fejlődés híve, minden lehetőséget megragadnak a források bővítésére, az ívóterületek fejlesztésére. Ilyen volt a vármegyénkben első MAHOP ívó- és élőhely fejlesztésre vonatkozó elnyert pályázatuk, majd annak kivitelezése a Marcal mentén. Munkája elismeréseként a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége 2022-ben a Föld Napja alkalmából miniszteri elismerő oklevelet vehetett át.

Ivancsóné dr. Horváth Zsuzsanna 1995-től egyetemi oktatóként is dolgozik, 2001-ben PhD fokozatot szerzett. A Széchenyi István Egyetem Turizmus és Vendéglátás Tanszékének docenseként több mint 10 éve vizsgálja a horgászturizmus témakörét, aminek hasznát látta a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégiát megalkotó munkacsoportban való részvételnél. Megtiszteltetés volt számára, hogy részt vehetett a stratégia alkotásban, mint ahogy az is, hogy korábban dolgozhatott a HORINFO-munkacsoportban, a program fejlesztésének támogatásában. Számos tudományos cikket, könyvfejezetet írt és előadást tartott a horgászturizmus témájában. Megtiszteltetésnek érzi, hogy a jövőben az Országos Szövetség alelnökeként is tehet a horgászokért, a horgászatért.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában