Szülőföldem

2024.11.03. 14:00

Gyütt, de nem megy – Kata szerint a nyúliak kivételesen jó emberek és képesek az összefogásra

Buzás Tiborné, vagy ahogy a nyúliak ismerik, Buzásné Kata falusi szóhasználattal élve „gyüttment”. Gyüttem, de nem megyek! – jelentette ki határozottan. Olyannyira nem megy, hogy Katával az élen a nyúliak palacsintarekordot döntöttek, most éppen az ünnepi időszakra melegíti a helyieket karácsonyi csúnyapulcsi versennyel és adventi ablaknyitogatással.

– A Kisalföldben megjelenő fotókat az egyik nyúli kilátóból akartuk elkészíteni, de Buzásné Kata határozottan kijelentette, hogy debreceni lányként a magasság igencsak távol áll tőle. Hogy vetette a sors az ország másik végébe?

Buzásné Kata szerint Nyúlon kivételesen erős a helyiek összefogása, kötődése a településhez.
Buzásné Kata szerint Nyúlon kivételesen erős a helyiek összefogása, kötődése a településhez. 
Fotó: Molcsányi Máté

Buzásné Kata az Alföldről érkezett a Kisalföldre

– A férjem külföldön dolgozott, ő volt az első, aki elindult, és ő volt az utolsó, aki hazaérkezett. Én pedig otthon három kicsi gyerekkel vártam őt. Nehéz gyerekkorom volt, így mindig megvolt bennem a vágy, hogy hátrahagyjam a szülővárosom, és máshol kezdjünk új életet. Annyit tudtunk, hogy megyeszékhelyen, vagy annak közelében szeretnénk élni, a határtól nem messze. Valakitől hallottuk, hogy Nyúl település remek község, megnéztük és azóta itt élünk.

– Annyira remek a község, hogy egy emberként mozdultak meg, mikor a fejébe vette, hogy palacsintából akar többszáz méteres kígyót tekerni. Ráadásul kétszer is. Honnan jött az ötlet? Miért pont palacsinta?

– Őstermelőként csilitermesztéssel foglalkozom és rengetegszer adódik valami monoton tevékenység, ami közben tudok agyalni. Egy ilyen alkalommal pattant ki a fejemből a palacsintarekord is. Egyébként is imádjuk a családommal, rengetegszer készül nálunk. Az első alkalommal 740 méter hosszú, egybefüggő palacsintakígyót tekertünk, erre tromfoltak rá a komáromiak, akik az 1010 méterükkel vertek meg minket. Ezt nem hagyhattuk annyiban, így a második kísérlettel 1120 méterig meg sem álltunk. Annyira jó érzés volt látni, hogy az egész falu összefogott a sikerért. Jó hangulatban, zenével, vidáman – persze rendkívül fáradtan – telt a nap.

– Ha az Ön szervezésén múlik, az év utolsó időszakában sem fog unatkozni senki Nyúlon. 

– Nemrég együtt faragtunk Halloweenre tököt, hamarosan elkezdődik az adventi ablaknyitogató, ahol együtt indulunk ünnepi díszbe öltöztetett ablakot keresni, a címet mesébe vagy versbe rejtjük. És ha már itt tartunk: novella- és meseíró pályázatot hirdettünk a nyúliaknak. Decemberben pedig az amerikai filmekből ismert csúnyapulcsis találkozót és versenyt szervezünk. 

– Októbertől pedig képviselőként is tesz a helyiekért. Ön az a típus vagy, akihez odamennek az emberek, vagy rááll a szeme, miben tud segíteni?

– Előbbi, határozottan. Most, hogy jobban belegondolok, ezt csinálom már tíz éve, csak októbertől hivatalosan is. Amikor láttam a képviselőjelöltek listáját, arra gondoltam, ennél biztosan jobban tudom csinálni, mint ők. Ahogy korábban, úgy most is megtalálom a módját, hogyan tudok a kisembernek segíteni. Azt gondolom, olyanok vagyunk, akár a hangyaboly: ha akár csak az egyik hangyának problémája adódik, zavar keletkezik az egészben. Sokszor már az is sokat számít, ha valaki meghallgatja a problémát, és azt érzik az emberek, hogy foglalkoznak velük.

Ha Buzás Tibornén múlik, nem fog unatkozni senki Nyúlon az év hátralévő részében.
Ha Buzás Tibornén múlik, nem fog unatkozni senki Nyúlon az év hátralévő részében.
Fotó: Molcsányi Máté

– Mit gondol, befogadták Önt a nyúliak? Van az a kifejezés, amit minden betelepülő megkap falun, Önre is rákerült a gyüttment bélyeg?

– Megkaptam, hogyne. De azt mondom: gyüttem, de nem megyek! Szeretek itt élni, szeretem a közösségünket, kivételesen jó emberek élnek itt. Ha kell, összefogunk, és egy emberként segítünk, legyen szó egy betegséggel küzdő társunk gyógyulásáról vagy akár rekordkísérletről. 

– Mikor érezte azt először, hogy hazaért, hogy nyúlinak vallja magát?

– Nálam nehezen érkezik meg ez az érzés, több hónap is kellett hozzá, ez egészen biztos. 2006-ban érkeztünk a semmire, három óvodás gyerekkel. Annyit tudtam, hogy szeretnék nyitni a helyiek felé, már a kezdetektől fogva törekedtem arra, hogy azt érezzék, én fogadom el őket, nem pedig nekik kell engem, minket. Talán akkor éreztem először azt, hogy jó helyen vagyok, mikor a gyerekeim révén részesei lettünk a helyi sportéletnek, és rengeteg időnket a töltöttük a focipályán. A sportnak egyébként is közösségépítő ereje van, a focinak pedig főleg: együtt izgultunk a szülőkkel a meccseken, együtt jártunk edzésre. Talán ott kezdődött minden.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában