2024.09.22. 09:14
Díjazták a kisfilmet - Tréfás soproni történetek licista szemmel
Második helyezést ért el Gangl Miklós és Heinrichs Ármin kisfilmje a Jakob Bleyer Múzeum pályázatán. A licisták régi soproni történeteket jelenítettek meg.
Az Ödenburger Zeitung egykori hírlapírója, Ignaz Schiller, a két világháború között vetette papírra tréfás történeteit, ami Ödenburg Geschichten címmel kis könyvecske alakjában is megjelent. Ebben szerepel az a két tréfás história is, amit a két 11.C-s licista, Gangl Miklós és Heinrichs Ármin megfilmesített. A pályamunkának azonban komoly előzményei voltak.
Azzal kezdődött, mesélte el a két diák, hogy Cellik Barbara tanárnőtől értesültek a lehetőségről és pályáztak a nemzetiségi ösztöndíjra. Ez a magyar kormánynak egy olyan két évre szóló támogatása, ami a német nemzetiségi kultúra megőrzését szorgalmazza.
Ugyan csak Ármin nyerte el az ösztöndíjat, de Miklóssal együtt keresték meg Taschner Tamást, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának képviselőjét, a Líceum földrajztanárát, kutatva az együttműködést és a lehetőségeket. A tanár úr hozta össze őket fővárosi német gimnáziumok diákjaival, akikkel együtt ötleteltek a különböző projekteken. Így született meg a kisfilm koncepciója, ami két eredeti és soproni német történetet mesél el - természetesen a két fiatal főszereplésével.
A felvételt júliusban készítettük el. Segítséget kaptunk Taschner tanár úrtól, Csernus Gábornétól, a rendezést Csernus Zsófia vállalta - sorolják a fiúk. Ármin testvére, Dávid és édesanyja, az ágfalvi lelkész, Heinrichs Eszter is szerepet kapott. Miklós hozta a kamerát és az állványt, Ármin volt a vágó. Az eredmény pedig olyan jó lett, hogy pályáztak vele a Jakob Bleyer Múzeum pályázatán. A második legjobbak lettek.
- A projekt ötlete már korábban felmerült és nagyon örülök, hogy Ármin és Miklós ilyen jól megvalósította. A helyezés pedig olyan pozitív visszajelzés, aminek remélem az is hatása lesz, hogy folytatjuk, esetleg még szélesebb körben, a közös munkát - tette hozzá mindehhez Taschner Tamás.