Tus és tiltás

Figyelemmel követem az olimpiát, a labdarúgó Európa-bajnokság után ismét van olyan sportesemény a tévében, ami miatt érdemes szemünket a képernyőre szegezni. Az ötkarikás játékok számos élményt, megannyi könnyet, csalódást vagy éppen meglepetést nyújtottak az utóbbi napokban a nézőknek. Számomra az egyik legkedvesebb pillanat Muhari Eszter bronzérme volt párbajtőrben. 
E szép sportágban sokszor kapkodnom kellett a fejemet a közvetítések alkalmával. Bevallom, nem vagyok nagy szakértője a sportágnak. Az aréna szurkolóinak zaja viszont általában elnyomta a játékvezető hangját, így többen a páston sem tudták, használhatják-e már a szúrófegyverüket. Főleg akkor, amikor egyszerre négy különböző küzdőtéren vívtak a versenyzők. 

A pontozása még inkább adhatott témát a sportágat nem ismerőknek. Az együttes találatok után mindkét fél ökölbe szorított kézzel, nagy kiáltással jelzi magabiztosságát, és szerintem nemcsak én vagyok vele így, de az élő képen eldönthetetlen, hogy ki szúrt először. A kigyulladó fények mindkét oldalon reményre adnak okot, aztán a hosszú videónézések segítenek meg- ítélni a pontokat. 

Meglepő szituációk, meglepő élmények és döntések. És ha már az utóbbinál tartunk, az egyik hírportál a napokban szintén meglepő hírt közölt az olimpiai falut illetően. Ott ugyanis nem fogyaszthatnak sült krumplit a sportolók, mert az túl kockázatos a zsírsütők miatti tűzveszély miatt. 

Idehaza szerencsére nem voltak ilyen problémáink, nyugodtan majszolhattuk a krumplichipset fotelünkben, főleg az asszók alatt, amíg a videókat nézték vissza a sporik, a jó döntés reményében.