2024.07.31. 11:58
Nyolc nemzet konyhájának ízei várták az érdeklődőket Kapuváron
Nemzetek konyhája címmel tartottak gasztronómiai bemutatót a napokban Kapuváron. Nyolc nemzet jellegzetes ételeit készítették el az ÍzvadÁszok és barátaik.

A győrújbaráti Baráti Hagyományőrző Egyesület mexikói pacallal lepte meg a rendezvény vendégeit.
Fotó: ÍzvadÁszok
Nyolc nemzetiségi étellel lepték meg a Szent Anna-napi búcsú látogatóit a kapuvári ÍzvadÁszok főzőcsapat és barátaik. Harmadszor rendezték meg a Nemzetek konyhája elnevezésű programot, melyen különböző, a magyar ízlés számára talán kissé idegen, de mindenképpen befogadható ételekkel készültek a szervezők és vendégeik. Idén nyolc országot képviseltek a csapatok.
Magyar László főszervező elmondta: a Szabadtűzi Lovagrend Észak-dunántúli Főkapitányságának (melynek ő a főkapitánya) lovagjai vállalják minden évben, hogy bemutatják a nemzetek ízeit.
A gasztronómiai rendezvények mindig népszerűek, amit mi próbáltunk még „ízesíteni” azzal, hogy külföldi étkeket készítünk el. Barátaink szívesen tesznek eleget a kérésünknek és jönnek el hozzánk, hogy egy-egy ország vagy nemzet jellegzetes ételét az asztalra varázsolják. Itt, a Rábaközben nyilván szokatlan egy örmény, vagy horvát készítmény, vagy éppen a mexikói pacal, de a fogadtatás nagyon pozitív. Lovagtársaink azt a nemzetet választják elsősorban, amelyikhez valamilyen kötődésük van. A horvát konyhát például egy horvát származású barátunk képviselte, a sváb ételeket pedig a jánossomorjaiak
— fogalmazott Magyar László.
A rendezvény vendégei kóstolhattak szlovák, örmény, horvát, mexikói, sváb, török, erdélyi és magyar „parasztos” ízeket. Utóbbiak kemencében sültek.
Magyar László kérdésünkre elmondta: a külföldi ételekhez a legjobb alapanyagokat igyekeznek beszerezni.
– Vannak persze olyan hozzávalók, melyeket nem egyszerű megvásárolni, de a végére mindig minden rendelkezésre áll. Nem mindegy, hogy milyen fűszerekkel dolgozunk például, hiszen szeretnénk az eredeti ízvilágot Kapuvárra hozni. Ebben egy lovagtársunk segít nekünk, aki fűszerkészítmények gyártásával foglalkozik és ezt a rendezvényt és egyéb megmozdulásainkat, szeretetfőzéseinket is önzetlenül támogatja – jegyezte meg az ÍzvadÁszok vezetője.
Ízelítő Horvátországból
– A mi csapatunk a horvát nemzet ételeit főzte meg. Mivel én horvát nemzetiségi vagyok, ezért főztünk savanyú bablevest, és tökös-túrós rétest – mondta el Knull Sándor, a Nyárligeti Ivásznik főzőcsapat vezetője, akik tavaly első helyet értek el a höveji gasztro fesztiválon.


Fotó: Knull Sándor