2024.06.29. 09:00
Horgászok ifjúsági csapatbajnoksága Kocson – fotók
Komárom-Esztergom vármegye ifjú horgászai között rendezett csapatbajnokságot a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége és a Kocsi Horgász Egyesület, a verseny 36 részvevője a jó időjárásnak és a vendéglátók által előkészített versenypályának köszönhetően ideális körülmények között mérhette össze tudását – írta közleményében a KEMHESZ. Horgászok versenyeztek Kocson.

Fotó: KEMHESZ
A megmérettetésen 12 csapat vett részt, a nagyobb egyesületek két, háromfős legénységet is indítottak, de ott voltak a versenyen Súr és Szomód fiataljai is, a két falu kis horgászegyesületei minden gyermekrendezvényen képviselik településüket. A mezőny 8 és 18 év közötti fiatal horgászokból állt. Horgászok mérték össze tudásukat az eseményen.

Fotó: KEMHESZ
A versenyen az első három helyezett csapat értékes kupát nyert egyesületi díjként, a győztes versenyzők nyakába érem került.
A díjakat Osvald Zsolt, a KEMHESZ ügyvezetője adta át a nyerteseknek. Elmondta, a szövetség számára kiemelten fontos a fiatalokkal való foglalkozás, mely a természet szeretetére és védelmére tanít, és a részvevő gyerekek közül kerül majd ki a sportág utánpótlása, a jövő horgászai.
Eredmények:
1. Mocsai Sporthorgász Egyesület – 9.200 gramm (Lázár Bence, Lázár Dániel, Kovács Máté)
2. Komáromi Horgász Egyesület II. csapata – 3.250 gramm (Kiss Izabella, Méder Botond, Tamtam Zsófia)
3. Vasas Horgászegyesület Esztergom II. csapata – 2.880 gramm (Baranyai Márk Bence, Kósa Csongor, Kugler Mátyás)

Fotó: KEMHESZ