2024.06.28. 14:45
Hadfi kihívás - Kiskatonák mérhették össze tudásukat, képességeiket a versenyen
A Magyar Honvédség Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred idén is szervez bentlakásos honvédelmi tábort 3 turnusban, amelynek első jelentkezői már bele is vethették magukat a kalandba.

A Honvédelmi táborban lehetőséget kapnak a fiatalok a katonai hivatás megismerésére, és olyan hasznos és újszerű feladatokat tartalmazó programot kapnak, amelyek erősítik a csoporton belüli összetartozást, az egymásra figyelést, valamint az „együtt gondolkodást”. A táborozók egy kalandban vesznek részt, melyben játszva tanulhatnak és szerezhetnek új ismereteket és barátokat is.
A Hadfi kihívás beépítése a Honvédelmi táborokban lehetővé teszi, hogy a fiatalok a fokozatosság elvének betartásával a tábor végére szintet léphessenek a tábor kezdetéhez képest fizikálisan és honvédelmi ismeretek területén is. A program célja, hogy a táborozók az elmélet és a gyakorlat kombinációjával képesek legyenek végrehajtani a felállított játékos feladatokat.
Az idei évben „Hadfi kihívás” néven egy olyan módszertani újítást vezettek be, ami kor- és erőnlét- specifikusan készíti fel a fiatalokat a tábor utolsó napján a versenynapra, közben fókuszál a csapatkohézió erősítésére és a kreativitás fejlesztésére. A zárást jelentő versenyt pénteken az Aranyparton rendezték meg, így méltó lezárása és csúcspontja volt a tábornak.