2023.11.24. 20:42
Kiállítás a tér teremtőjétől - Székely László díszletterveinek válogatása Győrbe érkezett - galéria
Újabb kiállítás nyílt pénteken a Győri Nemzeti Színház csillárszintjén, amely egy 40 fotóból álló válogatás Székely László, Jászai Mari-, Kossuth-díjas díszlettervező, érdemes művész és nemzet művésze díszletterveiből.
Fotó: Nagy Gábor
Székely László meghatottan beszélt a győri színházi emlékeiről, a társulatról és az előadásokról, melyeknek díszleteit tervezte. -Örülök, hogy szinte az összes színházigazgatóval dolgozhattam Győrben és hogy szolgálhatom ennek a teátrumnak a jövőjét is - fogalmazott a 91 éves alkotó.
Bakos-Kiss Gábor színidirektor olvasta fel Vidnyánszky Attila megnyitó gondolatait, aki fejet hajt Székely László előtt. A Nemzeti Színház főigazgatója 2019-ben rendezte a Buborékok című előadást a felújított kaposvári Csiky Gergely Színházban, melynek díszlete a győri előadásban elevenedik meg újra, amely szintén Székely László munkáját dicséri.
Székely László díszletterveinek válogatása Győrbe érkezett
Fotók: Nagy GáborA páratlanul gazdag díszlettervező pályafutása során közel hatszáz díszletet álmodott meg, amit színpadon is megvalósítottak.
- Egy igazán ihletett színházi díszlet egyszerre hordoz magán gondolatot, ugyanakkor gyakorlati célt is szolgál: a nézőt bevonzza, a színészt segíti - írta soraiban Vidnyánszky Attila, aki szerint Székely László tervezésének titka: realista, vagyis tagolt és átlátható, ugyanakkor költői. Nagyon kevesen képesek arra, hogy gyakorlatiasak legyenek, de közben szárnyakat adjanak a képzelőerőnek. Olyan ritka alkotó, akinek tehetsége nemhogy megkopott volna az évtizedek folyamán, hanem érlelődött. Az intim terektől a grandiózus helyszínekig mindent képes belátni.
Bakos-Kiss Gábor hozzátette: Hálás azért, hogy a Buborékok győri premierjén is tiszteleghetnek a nagyszerű alkotó előtt és köszöni, hogy Székely László több mint 60 éve szolgálja a hazai színházvilágot.