Guruló múzeum

2023.05.16. 15:51

Veterán Mercedesek robognak be Sopronba

Több mint nyolcvan különleges oldtimer áll rajthoz a jubileumi Mercedes-Benz Classic Csillagtúrán, ami Sopront is érinti.

kisalfold.hu

Sopron belvárosába várhatóan szombat délután 4 órától érkeznek a befutók.

Forrás: mercedes-benz.hu

Idén 13. alkalommal rendezik meg a Mercedes-Benz Classic Csillagtúrát május 19–21. között, melyen több mint 80 veterán Mercedes-Benz autó vesz részt. A verseny lényege nem a gyorsaság, hanem az, hogy meghatározott idő alatt adott távolságot kell teljesíteniük a résztvevőknek, akik eközben márkatörténeti és típusismereti feladatokat oldanak meg. 

A Mercedes-Benz Classic Csillagtúraguruló múzeumként a márka 137 éves múltja előtt tiszteleg.

A túrán induló autóknak egy fontos kitételt kell teljesíteniük: kizárólag 30 évnél idősebb, vagy a gyártótól „klasszikus” minősítést kapott és korhűen restaurált Mercedes-Benz modellek indulhatnak útnak. Az idei év különleges számukra, hiszen a Mercedes-Benz W113-as Pagoda 60 éves jubileuma mellett a Csillagtúra is ünnepel. Az első, kizárólag Mercedes-Benz modellek számára kiírt túraversenyt 20 évvel ezelőtt, 2003-ban Egerben rendezték meg. 

A Csillagtúra hivatalos startja május 19-én reggel lesz, az indulásnak a zsámbéki Drivingcamp Vezetéstechnikai Központ ad otthont. 
A rajtot követően számtalan különleges helyszín meglátogatása után érkeznek meg a versenyzők az első nap végállomására, Sopronba május 20-án. Az esemény történetében először idén átlépik az országhatárokat a veteránok, így a résztvevők Ausztria romantikus útjait is bejárhatják. 

Az eseménynek idén is lesz jótékonysági része, melyen a résztvevők által felajánlott összeget a Mercedes-Benz Hungária Kft. a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány számára juttatja el. Az alapítvány célja a leukémiás és daganatos beteg gyermekek, családjuk, valamint az őket gyógyító centrumok támogatása. 

A túráról bővebb információ a Mercedes-Benz weboldalán érhető el, ahol megtalálható a részletes program, valamint a túraszabályzat is: XIII. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában