Mandala Lounge Udvar

2023.05.28. 12:25

Új közösségi tér nyílt a győri belvárosban a régi Katalin kert helyén

Győr különleges hangulatával, varázslatos műemlékeivel hosszú évek óta idevonzza a látogatókat. A jó idő beköszöntével felpezsdült a társasági élet, sorra telnek meg a belváros éttermei, kávézói, szórakozóhelyei. Péntektől ezek száma gyarapodott egy különleges hellyel.

kisalfold.hu

Péntek este kellemes zenével, lampionokkal, finom italokkal, szép számú közönség mellett avatták fel Győr új szórakozóhelyét, a Mandala Lounge Udvart. A régi Katalin kert helyén, a régi várfal tövében nyílt közösségi tér valóban impozáns, minden igényt kielégítő, hanglatos helynek ígérkezik. A Mandala Teaház szomszédsága természetesen nem véletlen. Az Udvar funkciójáról, nyitvatartásáról, programjairól Németh Róbert üzletvezetőt kérdeztük:

Minden jó egy helyen

- Nagyjából egy évvel ezelőtt merült fel bennünk, hogy kivennénk a Mandalával szomszédos, régóta üresen álló udvart - mondta a vezető. – Néhány hónapja megegyeztünk a tulajdonossal, majd megkezdődhettek a munkálatok. Szerencsére a hely adottságai nagyszerűek, így sokat nem is kellett változtatnunk rajta. Úgy gondolom, kis „mandalásítással” kellemes környezetet sikerült varázsolnunk. Mostanra tehát minden együtt van hozzá, hogy jó zenék, jó emberek és jó hangulat találkozhasson itt.

Nappal tea és kávé, este zene

Az üzletvezető hozzátette, hogy a Mandala Lounge Udvar egyelőre csütörtöktől vasárnapig lesz nyitva, péntekenként DJ-vel, szombaton koncertekkel, vasárnap pedig „chilles” pihizős délutánokkal várja vendégeit. A nappalok általában a teázásról, kávézásról szólhatnak majd, míg az estéken elsősorban a zenéé lesz a főszerep. A közösségi tér programjában a későbbiekben szerepelnek gyerekprogramok és esti filmvetítés is.  

Ide sokan hazajárhatnak

- Elmondhatom, hogy a nyitás nagyszerűen sikerült, sok dicséretet, biztatást kaptunk első vendégeinktől – folytatta Németh Róbert. -  A történelmi belvárosnak ez a különleges szeglete jó alternatíva lehet kilenc évestől a kilencvenkilenc évesig, azaz nagyjából mindenkinek. Egyik vendégünk szavaival élve: „Jó ide hazajönni. Mi is így érezzük, és remélem, sok visszatérő vendégünk lesz.

A frissen nyitott Mandala Lounge Udvar a győri Sarkantyú közben csütörtöktől szombatig 18 és 24 óra között, míg vasárnap 15 és 21 óra között várja látogatóit.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában