Tanítványok tárlata – 25 éves születésnapját Ünnepelte a Barabás-festőkör Győrben

– Beszélgetésünk aktualitását a­­ Barabás-festőkör 25 éve adja, illetve a Győrben jelenleg is látható kiállítása. 

– A tanítóképzőn a vizuá­lis nevelés tanszéken húsz évig tanítottam, nyugdíjba vonulásom után alapítottam meg a nevemet viselő festőkört – kezdte érdeklődésünkre Barabás László. – Az otthonom feletti, jól berendezett műteremben zajlanak a foglalkozások. Mintegy száz tanítványom lehetett eddig. Kezdetben öt napon át foglalkoztam fiatal és idősebb tanítványokkal, az utóbbi mintegy tíz évben viszont csak felnőttekkel. 

– Kik a tanítványai? 

– Intelligens, diplomás emberek, öt orvos van például közöttük. Érdekes módon az orvosok közül sokan vonzódnak a vizuális művészetekhez. Most kilencen járnak hozzám szeptembertől június közepéig, minden pénteken délután három óra hosszat. Az ő kiállításuk látható most a Richter Teremben. Több csoportos kiállításuk is volt már, hárman-négyen egyénileg is kiállíthattak. Akárcsak jómagam, ők is három albumot adhattak már ki, több száz művük készült el. 

– Mit jelent önnek az alkotás? 

– Miért fest az ember? Ki akarja fejezni magát, szólni embertársaihoz. A festészet egy lehetőség, hogy megszólítsa azokat, akiknek van affinitása arra, amit alkotunk. A festészet az önismeret egy formája. Az általam festett képből kiviláglik, hogy milyen vagyok, mi az érdeklődési köröm, a látásmódon, az ízlésem, milyen a világnak az a szférája, ami engem foglalkoztat. Festés közben magamra ismerek. 

– Festményein gyakran szerepel az arany. 

– Egyrészt akkor kerül elő, amikor valami titokzatosat akarok ábrázolni. A másik fontos tulajdonsága, hogy minden szín kifejez egy távolságot, van egy – francia szóval – valőr­értéke. Az aranynak nincs. 

– Hogyan alkot? Miből merít ­ihletet? 

– Széles körű a tárház. Irodalmi élményeimet festem meg, életérzéseimet. Ha az ember ennyi évet megélt, akkor már elraktározódik benne számtalan vászonra kívánkozó gondolat. Aztán egyszer megfesti. Ha azt kérdezik, hogy mennyi idő alatt készül el egy művem, mindig furcsán válaszolok: három délután vagy másfél év. Sok képemhez ugyanis később is visszatérek, mert még nem érzem befejezettnek. 

– Árulja el: van egy nagy, még megalkotásra váró terve? 

– Ha úgy kérdezi, hogy nagy és kiemelkedő mű, az életkoromnál fogva nehezen tudom elképzelni. Ha festek és tanítok, az mentálisan sokat jelent. Azt, hogy nem épültem le majdnem kilencvenévesen, a tanítványaimnak is köszönhetem. Van egy festményem, a tanítványaim könyvébe is bekerül. A címe: Nulla dies sine linea. A latin kifejezés magyarul annyit jelent, hogy egy nap se múljon el anélkül, hogy egy vonalat ne húztam volna. Nemcsak a festészetre, bármire értelmezhető. Az ember addig él, amíg valami hasznos dolgot tud létrehozni. 

– Végezetül engedje meg, hogy külön kérdezzem arról, hogy lapunknak, a Kisalföldnek is ­dolgozott. 

– Sok grafikát készítettem akkor, amikor még nem volt online technika, és a lap fekete-fehér volt, a hatvanas évektől a rendszerváltásig. Csak mint külsős munkatárs voltam jelen, tusrajzaim színesítették az újság monotóniáját. Akkor még bensőségesebb volt minden, jobban összejártunk helyi festők, az online világgal kiszélesedett a vizualitás lehetősége, ennek előnyével és hátrányával. Az emberek biztos, hogy távolodtak egymástól.