Palenik József több mint négy évtizede őrzi, gyűjti a Szigetköz és a Rábaköz folklórját

– Mikor, hogyan jött az életébe a néptánc, a hagyományőrzés?

– Beleszülettem. Gyerekkoromban népzenére, magyar nótára mulattak a szüleim. Vízkeleti József tanár úr ötödikesként megtanított bennünket egy néptáncprodukcióra, aminek láttán egy ismerősünk azt mondta nekem: „Úgy táncolsz, mint az apád, az is így szédítette a lányokat!” Aztán amikor elkerültem gimnáziumba, ott citerázni kezdtem, de épp egy táncoshely is megüresedett, onnantól aztán a színpadon maradtam. Érettségi után tanítóképzőbe jelentkeztem, úgy gondoltam, utána jó lesz falura kikerülni és ott őrizni a hagyományokat.

– Ezzel szemben nem tanító lett…

– Sopronban a Liszt művelődési központban és Csornán egy ifjúsági házban dolgoztam a tanítóképző után népművelőként. Közben táncházvezetői képzést is szereztem, mindkét városban működtek együtteseim. Aztán 1984-ben, amikor megépült a mosonmagyaróvári művelődési központ, hazahívtak, jöjjek főállásban néptáncot tanítani. 1984. augusztus 20-án lépett fel először a Lajta Néptáncegyüttes gyerektánc- csoportja. 1999 óta feleségemmel, Balogh Tímeával, aki szintén táncoktató, több ezer gyereknek adtuk át a néptánc szeretetét, s ma már azok gyermekei, unokái járnak vissza hozzánk. Egyesületté 1993-ban alakultunk. A környező országok mellett többek között Törökországban, Olaszországban, Észt­országban, Franciaországban, Németországban is lehetőségünk volt bemutatkozni. A Lajta Néptáncegyüttesben több korcsoporttal is foglalkozunk: az óvodások, alsós és felsős általános, valamint középiskolások mellett felnőttcsoportban is táncolnak nálunk. Velük hetente kétszer próbálunk, s nyáron egyhetes edzőtáborokat szervezünk. Évente legalább félszáz fellépésen mutathatják be tudásukat a táncosaink.

– Milyen tájegységek táncait ­járják?

– Kezdetek óta az autentikus táncok híve vagyok. Az együttes repertoárjában megtaláljuk a szigetközi és a rábaközi táncokat is. Ez a két tájegység a szívem csücske. Timaffy László és Barsi Ernő tanítványaként kutattam az eredeti táncokat, régi videókat nézegetve, s kimentem gyűjteni, beszélgetve azokkal, akik még járhatták ezeket a táncokat, a gyerekeimmel is gyakran vissza-visszalátogattam. Ugyanakkor az erdélyi Mezőségről is gyakran jönnek táncosok tanítani, illetve a helyszínre is ellátogatunk az autentikus forrásból meríteni. Ott még élnek olyan öregek, akik tudják ezeket a táncokat, és van, ahol még viseletben járnak. Megfigyeltük, hogyan őrzik a hagyományokat, miként tartják a lakodalmakat, jeles ünnepeket, milyen fontos az öltözködés. Összehasonlító gyűjtéseket is végeztem, így vált kerekké a szigetközi hagyomány.

Ebből a gyűjtésből született meg a Szigetköz Aranya, melyet tavaly április és október után a napokban ismét bemutattunk Berecz András barátommal, aki szigetközi meséket is mondott. Októberben lépünk még fel ezzel az egész estés szigetközi műsorunkkal Budapesten, hiszen azt is fontosnak tartjuk, hogy az országban minél többen megismerhessék a tájegységünket, annak népzenei és néptánckincsét, hogy hogyan kell szigetközi módon mulatni. A táncokon keresztül számos értéket találunk. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy mi magunk is példát mutassunk: hogyan lehet a huszonegyedik században a saját tájegységünk lelkét megőrizni. Keressük és kutatjuk a szigetközi hagyományokat, melyek a térség identitását is adják. Mi a tradíciókat nemcsak tanítjuk, meg is éljük azokat.

– Gyakori vendégek a Szentendrei Skanzenben is, ahová szintén elviszik a szigetközi értékeket a látogatóknak.

– Több mint harminc éve jártunk először Szentendrén. Azóta évről évre ellátogatunk a skanzenbe, ahol korabeli környezetben mutatjuk be a táncokat, illetve elsősorban a szigetközi népszokásokat, az ünnepekhez kötődő hagyományokat, de a hétköznapi élet, munka dolgait is.

– Idén még milyen terveik vannak?

– A Petőfi-emlékévhez kapcsolódóan készülünk egy táncjátékkal, a János vitézt szeretnénk egy nyári tánctábor keretében felújítani. Egy széki összeállítást is tervezünk, a szigetközi produkciónkhoz hasonlóan, ahonnan szintén nagyon sok gyűjtött anyaggal rendelkezünk. 

Névjegy

Palenik József Mosonmagyar­óváron született, a tanítóképző főiskola után dolgozott Csornán, Sopronban népművelőként, majd Mosonmagyaróváron 1984-től napjainkig művészeti vezető néptáncpedagógusként, közösségfejlesztőként. Aranysarkantyús táncos, országos koreográfiai díjainak száma 7. Kitüntetései: Mosonmagyaróvár Város Kultúrájáért díj (2012), Magyar Ezüst Érdemkereszt (2017), Győr-Moson-Sopron Megye Művészetéért Kormos István-díj (2018).