Felejthetetlen öt nap

2023.05.25. 14:56

Erdélyben jártak a koroncói diákok - élménybeszámoló Kriszta és Zsófia tollából - fotó

A járvány miatt sokáig nem vehettünk részt kirándulásokon, ám az idei tanévben lehetőség adódott május 15-től 19-ig, 5 napot eltölteni Erdélyben.

kisalfold.hu

"Tanulmányi kirándulásunk nem valósulhatott volna meg a koroncói önkormányzat támogatása nélkül. Szeretnénk köszönetet mondani Radicsné Kincses Mária polgármester asszonynak a lehetőségért, iskolánk igazgatónőjének Némethné Máté Évának a szervezésért, osztályfőnökünknek, Szőke Hajnalkának és iskolatitkárunknak, Horváthné Kiss Zsuzsannának, hogy elkísértek bennünket az utazás során.

Csapatunk a Koroncói II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 8. osztályos diákjaiból, a 3 felnőtt kísérőből és a tavalyi nyolcadik osztály néhány tanulójából állt, ugyanis igazgatónőnk megkérdezte tőlünk, hogy mi a véleményünk arról, hogy a tavalyi nyolcadik osztály legjobb diákjai is velünk tartanának. Mind lelkesedtünk az ötletéért, hisz a két osztály nagyon jó kapcsolatot ápolt egymással.

A 12 órás út után Koroncó testvérfalujában, Ivóban szálltunk meg. A szállásadóink, Attila bácsi és Marika néni hatalmas vendégszeretettel fogadták csapatunkat. Gyönyörű környezetben volt a szállásunk, ahol reggelit és meleg vacsorát is készítettek nekünk. Erdély legnevezetesebb helyeit járhattuk be, sokszor elcsodálkozva az egykori Magyarország szépségén. 

A második napon ellátogattunk Csíksomlyóra, ahol megnéztük a kegytemplomot és felsétáltunk az oltárhoz, ahol verset mondtunk és énekeltünk. Utána elmentünk az Ezeréves határhoz, ahol elcsodálkoztunk hazánk egykori nagyságán. A szállásra visszatérve erdélyi rokonaim vártak rám, s nagyon örültem, hogy találkozhattam velük. Ezt a lehetőséget köszönöm Attila bácsinak és Éva néninek.

Harmadik nap Szejkefürdőre látogattunk a székelykapukkal ismerkedni, megnéztük a Mini Erdély leghíresebb épületeinek makettjeit. Délután pedig megmásztuk a Hargitát, ahol elhelyzetük a koszorúnkat és énekeltünk. 

A negyedik napon sok helyre mentünk. Először a Békás-szoros útjait koptattuk, majd szemügyre vettük a Gyilkos-tavat. Ezután meg sem álltunk a Parajdi Sóbányáig, ahol kihagyhatatlannak volt a szuvenírek vásárlása is. Napunkat Korond és Farkaslaka látogatásával zártuk. 

Az utolsó nap, hazaúton még Kolozsváron is tettünk egy kitérőt. Szeretnénk köszönetet mondani buszsofőrünknek, Farkas Zsoltnak a balesetmentes, biztonságos utazásért.  Nagyon örülünk, hogy ez a lehetőség megadatott nekünk. Az 5 nap alatt a csapat még jobban összekovácsolódott, és úgy gondoljuk, ez méltó befejezése volt 8 éves tanulmányainknak. 

A 8. osztály nevében Haragos Kriszta és Láng Zsófia

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában