2023.03.30. 08:05
Panelek között nyílik közösségi kert Győrben – videó
Hat négyzetméteres parcellákat alakítanak ki Marcalvárosban.
Koncz Nóra és Székely Szilda a marcalvárosi közösségi kerthez közeli üzlethelyiségben paradicsomot, fűszernövényeket nevelnek magaságyásokban. A program résztvevői is használhatják majd a bolt helyiségeit. Fotó: Csapó Balázs
- Szorgos kezek, jó hangulat, gőzerővel haladó munka – dióhéjban így jellemeztük Győr első közösségi kertjét, amely közel két éve nyitotta meg kapuit Ménfőcsanakon.
- Az ottani Málnakertben már a harmadik szezonra készülnek, miközben az első kapavágás húsvét után megtörténik a város új közösségi kertjében Marcalvárosban is.
- Koncz Nóra és Székely Szilda szervezőkkel a Lajta út mögötti zöldterületen tartunk terepszemlét.
550 négyzetméteres terület
Ha minden jól megy, alig pár hónap múlva a füves terület élettel telik meg a Lajta út mögött, s az itt kertészkedők nagybetűs közösséggé kovácsolódnak.
„Mindig a kezdet a legnehezebb. Amikor megfogalmazódott az első győri közösségi kert ötlete három éve, sötétben tapogatóztunk, nehezen jutottunk egyről a kettőre. Nem állítom, hogy itt Marcalvárosban egyetlen megoldásra váró gonddal sem találkozunk, ám úgy tűnik, hogy gördülékenyen haladnak a dolgok. A Győr-Szollal sikerült szerződést kötnünk a körülbelül 550 négyzetméteres terület közösségi kertté formálásáról” – kezdte Koncz Nóra, a zöldügyeket felkaroló győri Muszáj egyesület elnöke.

Bálint gazda is népszerűsítette
Érdekesség, hogy hazánk első közösségi kertje bő tíz éve hasonló lakónegyedben nyitotta meg kapuit, mint a két hét múlva induló marcalvárosi projekt. A kispesti közösségi kertet anno Bálint gazda is sokat népszerűsítette.
Maga a modell két lábon áll. Egyrészt a résztvevők szinte ingyen kapnak mindent, hogy friss zöldséget, gyümölcsöt termesszenek maguknak a városban, a természet vitamindús ajándékaiért cserébe viszont tenni is kell a közösségért.
Pár nap alatt harmincan jelentkeztek
„Örömünkre szolgál, hogy öt nap alatt közel harmincan jelezték, hogy szívesen kertészkednek velünk. Összesen 17–18 hat négyzetméteres parcellát tudunk biztosítani a résztvevőknek. Várjuk egyébként továbbra is a jelentkezéseket, minden érdeklődőt várólistára teszünk.
Ha esetleg lesznek visszalépők, másnak is lehet esélye arra, hogy különböző ízletes zöldségeket, gyümölcsöket neveljen a panelek árnyékában. Bízunk abban, hogy szuper társaság jön össze. Olyan csapat, ahol a tagok szívesen tesznek egymásért is” – mondta Székely Szilda, a marcalvárosi közösségi kertet koordináló közeli BioMio üzlet munkatársa.

Harapásnyi málna mindenkinek
A bolt mosdóját is használhatják majd a lelkes kertészek. Szakmai segítséget, kerti szerszámokat szintén biztosítanak számukra. A jelentkezőknek egyedül az öntözés költségeihez kell jelképes összeggel hozzájárulniuk. A marcalvárosi kert területét ugyan kerítéssel választják el a járdától, ám a közösségi része mindenki előtt nyitva áll majd egész nap.
A Lajta úton ültetnek egy gyümölcsfát is, amely idővel a kis kert ékkövévé válhat. A kerítés mellé pedig olyan málna- és szedertöveket telepítenek, amelyekről harapásnyi friss gyümölcsöt bárki szedhet majd magának.