Együtt éneklés, összetartás

2023.03.19. 13:45

Negyedszázados jubileum vadvirágos dalokkal - Szil nyugdíjasainak klubja ünnepel

Huszonöt évvel ezelőtt alakult meg negyvenkét taggal Szil községben Életmód Egyesület elnevezéssel a nyugdíjasok klubja. A tevékenységi kör bővülése nyomán, a 2006-ban együttesen kezdett éneklés kapcsán a környék mára jól ismert együttese, a Vadvirág Dalkör is letette névjegyét.

Mohay Gábor

A Vadvirág Dalkör mára rendszeres fellépője a helyi és környékbeli ünnepeknek, rendezvényeknek.

Forrás: Képernyőkép / YouTube

A dalkör hamarosan gyakori fellépője lett a helyi és a környékbeli ünnepeknek, falunapoknak, bemutatkoztak Csornán is. Dunántúli és főleg rábaközi népdalok szerepelnek a műsorukban, amelynek próbáit, előadásait két éve Tarcsai Veronika Arany Páva díjas énekes irányítja. 

„Dalkörünk nem nagy létszámú, de lelkes, Veronika a művészeti vezetőnk – újságolja Ádám Gyuláné, aki négy éve vette át Németh Bélánéval együtt az életmódklub vezetését. – Bár iskolásként szerettem szerepelni, és szívesen hallgatok a fiatalságomra emlékeztető nosztalgiaszámokat is a rádió­ban, de a dalkör előtt nem volt közvetlen kapcsolatom a zene világával. Aztán persze mindannyian megkedveltük a dalolást, és vele a közösségi élet kellemes oldalait, nehezen tudnánk elképzelni életünket a rendszeres nótázás nélkül. Szívesen fogadjuk az újonnan belépni kívánókat is, főként, ha feleség és férj együtt ­érkezik.” 

A nyugdíjasklub heti találkozói alkalmat kínálnak jóízű beszélgetésekre, az utóbbi időben pedig Hegedűsné Ádám Adrienn szakavatott oktató segítségével jógagyakorlatokkal juthatnak mozgási lehetőséghez. Negyedévente megtartják a név- és a születésnapokat, korábban gyakran jártak Győrbe színházba, bérletes előadásokra. Az idő múlásával azonban sajnos tizennyolcra csökkent a taglétszám. 

„Amíg az egészségünk engedi, szívesen veszünk részt minden megmozdulá­son, kirándulásokon, mottónk, hogy itt a küszöbön belül már mindenki azonos szintet képvisel – folytatja Ádámné Ilona. – Összetartozunk, jól érezzük magunkat egymás között, az egyedülállóknak különösen hiányoznának az életüket színesítő foglalkozások. Dalkörünk ért már el díjazott elismerést is, de nemcsak ez a fontos, hanem az együtt énekléssel kialakult összetartás. Tavasszal természetesen megünnepeljük a klub negyedszázados jubileumát, persze a dalkör tevékeny közre­­­műkö­désével.” 
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában