Víz

2023.03.20. 16:45

Iskolai roadshow a Víz világnapja jegyében Győrben és környékén - fotók

A vizes szakma képviselői az idei évben ismét megrendezik a több éves hagyománnyal rendelkező iskolai roadshow-t.

kisalfold.hu

A Víz világnapi rendezvénysorozat keretében az Észak-dunántúli Igazgatóság a Győri SZC Hild József Építőipari Technikummal - és az egyik napon a Pannon-Víz ZRt.-vel kiegészülve -, látogatnak el hat iskolába. A szakemberek előadásaikkal és szemléltető eszközeikkel játékos formában ismertetik meg a vízzel kapcsolatos tevékenységek szépségeit, a víz jelentőségét több standon keresztül végigvezetve az iskolásokat.

A programsorozat március 20-án a Kisbajcsi Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában indult, március 21-én a Vasary János Általános Iskola Jázmin utcai tagintézményében folytatódik. Március 22-én a Győrszentiváni Szent Benedek Általános Iskola következik, március 23-án pedig a Győri Tulipános Általános Iskolába látogatnak el a szakemberek, ahová a Pannon-Víz is csatlakozik.

A kitelepülés a Péri Öveges József Általános Iskolában zárul. Ezt követően – már csak előadással ugyan - de március 27-én a Hild iskola és a vízügy képviselői még Győri SZC Glück Frigyes Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskolában lesznek ott a jeles nap alkalmából. Az esemény minden évben több, mint 500 gyermeket mozgat meg összesen, remélve, hogy minél több kisdiák egyre inkább fontosabbnak érzi, hogy tegyen a víz megóvásáért, mint ahogy az idei jelmondat is mondja: „Légy a változás és tedd jobbá a világot!”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában