2023.03.29. 06:06
Aranyborok Győr-Moson-Sopronból a berlini versenyen - fotók
Németországban rendezik meg a világ egyik legnagyobb borversenyét, melyen több mint 15 ezer mintát értékel a zsűri. A legutóbbi Berliner Wine Trophy-n kiválóan álltak helyt a magyar, köztük a vármegyei borok is.

Varga Tamás szerint az aranyérmek igazolják, hogy a furmintnak helye van a soproni borvidéken.
Fotó: Máthé Daniella
Sikeresen szerepeltek a magyar borok a világ egyik legjelentősebb borversenyén. Németországban, a Berliner Wine Trophy-n négy kategóriában százhetvennégy magyar minta kapott aranyérmet, hat pedig a legmagasabb, Grand Gold minősítést szerezte meg. A TOP-pincészetek mellett vármegyénkhez kötődő borászatok is kitűnően szerepeltek.
Például a győrújbaráti Babarczi szőlőbirtok is. Az első tőkéket a szülők, Babarczi László és felesége, Mária kezdték telepíteni 1980-ban családi házuk kertjében. A céget már a második generáció, Babarczi Zsuzsanna és Babarcziné Egervári Rita vezeti, ifjabb Babarczi László pedig kreatív igazgatóként vesz részt a családi gazdaság munkájában.
– Jelenleg hatvan hektárt művelünk, főleg a reduktív fehér könnyű bor a fő profilunk. Ezért is nagyon örülünk annak, hogy az édesanyánk emlékére Pannonhalmi Marianumnak elnevezett vörösborunk 2019-es évjárata után a 2020-as is aranyérmet nyert a Berliner Wein Trophy-n. Díjnyertes borunk száz százalékban Cabernet franc. Tíz hónapot volt francia és magyar hordóban. Nagyon szépen hozza a fajtajegyeket – állapította meg Babarczi Zsuzsanna. S hogy mi a titka a jó bornak?
– Gondos, precíz borászati munka, szakértelem de a szívünk-lelkünk is benne van – árulta el ifjabb Babarczi László, aki azt is elmondta, hogy a nyertes borhoz a pincészetben lehet hozzájutni, valamint a budapesti, minőségi éttermekben.

Az Alcufer cégcsoport egyik tulajdonosának, Horváth Ferencnek Somló-hegyi pincészete, a Kancellár Birtok két aranyéremmel és egy ezüsttel tért haza Berlinből. 2019-es évjáratú boraik versenyeztek. A Nagy-Somlói Olaszrizling és a Nagy-Somlói Juhfark kapott aranyat, furmintjuk ezüstöt.
- Fiatal pincészetünk számára nagy siker és mérföldkő a berlini rendezvény és a két aranyérem. Eddig hegyközségi versenyeken szereztünk aranyérmeket, illetve tavaly a 2018-as juhfarkunk a legjobb magyar fehér száraz bor lett. 2014-ben vettük át a pincészetet és jelentős előrelépés, hogy már nemzetközi szinten is kapunk elismerést. Ráadásul egyszerre két aranyat is, hiszen tudomásom szerint nem sűrűn fordul ez elő-fogalmazott Horváth Ferenc. Hozzátette: a Kancellár Birtok jelenleg 18 hektáron termel szőlőt a Somlón, 2 hektár telepítése pedig folyamatban van. Központi területeik a dél-nyugati lejtőn vannak, a hagyományos somlói borokat készítik. A közelmúltban intenzív fejlesztésbe fogtak, a feldolgozót korszerűsítik, illetve a vendégfogadásra készülnek fel étteremmel és borkóstolóval.

A soproni Steigler Pince 2021-es évjáratú Prémium Furmintja aranyminősítést ért el a nemzetközi versenyen.
- Három évjárat készült a furmintból, mindegyiket neveztük a berlini versenyre és mindhárom aranyminősítést ért el. Bizonyosság számunkra, hogy a szőlőfajta a Soproni Borvidékre való, hiszen mindig is termesztették itt. Folytatjuk ezt az utat. Eddig 0,7 hektáron termesztettük a szőlőt, most pedig 1,3-at telepítettünk még - mondta el Varga Tamás, a Steigler Pince borásza. Hozzátette, a Furmint sikeressége mögött a biotermesztés állhat és a borvidék sajátossága, a csillámpala talaj, ami egy unikális furmintot eredményez.

15 ezer minta
A Berliner Wine Trophy versenyen két fordulóban bírálják a borokat. A világ legnagyobb mintaszámú megmérettetése. Tavaly a két fordulóban összesen több mint 15 ezer mintát bíráltak el, melyek negyven országból érkeztek.
Vármegyei borok
Vármegyénkből az említetteken kívül arany érmet kapott a soproni Stubenvoll Pince Zöldveltelini bora és a pannonhalmi Fókusz-H Kft. Vargabetű Pinot Noir-ja.