Közösségi összefogás

2023.02.27. 19:50

Háromméteres Petőfit álmodtak újrahasznosított anyagokból Mosonmagyaróváron - videó, galéria

Újrahasznosított anyagokból, horgolással, kötéssel és retextil-technikával, közösségi alkotás során két hét alatt készül el Petőfi Sándor háromméteres portréja, melyet a Mosonvármegyei Múzeumnál állítanak ki március 15-re.

Mészely Réka

Március 11-én 10 órától állítják össze lánglelkű költőnk három méteres portréját. Fotók: Kerekes István

A Kétfecske, a MIHE Mosonszolnoki Ifjúságért Hagyományőrző Egyesület és a Hansági Múzeum összefogásában közös alkotásra hívják a kézműves köröket, nyugdíjas klubokat, iskolai osztályokat és minden érdeklődő felnőttet és gyermeket: a Petőfi Emlékév részeként elkészítik retextilből Petőfi Sándor arcképét.

A közös alkotás múlt szombaton kezdődött és hétfő kivételével, hétköznapokon délután fél 3-tól fél 5-ig csatlakozhatnak az alkotni vágyók. Március 11-én 10 órától pedig összeállítják a háromméteres portrét.

– Gondolkodtam, hogy Petőfi születésének kétszázadik évfordulójára mivel készülhetnénk. Korábban már több közösségi alkotást is létrehoztunk, így Mosonszonokon a faluszőnyeget és a kitelepítettek térképét, de szintén újrahasznosított anyagokból alkottunk meg az Ezer szállal projekt keretében a Piarista-iskolában és az autizmus világnapjához kapcsolódóan a Bolyai-iskolában is. Innen jött az ötlet, hogy Petőfi Sándor portréját is elkészíthetnénk retextil technikával. Ehhez megkerestem a Hansági Múzeumot, Czuppon Tamás igazgatónak tetszett az ötlet, így nem csak a kész alkotásnak, hanem a foglalkozásoknak is helyet biztosítanak – tudtuk meg Kocsis Angéla ötletgazdától.

A Mosonszolnoki Ifjúságért Hagyományőrző Egyesület, a Kétfecske alapítója, mint elmondta, nem feltétel, hogy valaki tudjon horgolni, szőni vagy kötni, a foglalkozásokon ugyanis megmutatják, mit hogyan kell készíteni. A közösségi alkotáson túl cél az is, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy vásároljunk kevesebbet.

– A gyermekeimet is úgy nevelem, hogy kevesebbet vásárolunk, az anyagok újrahasznosítása is fontos – vélekedett egy édesanya, Palenik-Kovács Karolina, aki lányaival, Bejkével és Borostyánnal, valamint azok unokatestvérével, Nagy Míneával érkezett a programra. A foglalkozásokon több generáció vágja, tekeri, horgolja, köti az anyagokat, és közben egymástól is tanulnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában