Kevesebb gyerek jött világra, de a halálozások száma is csökkent a régióban

2023.01.31. 14:43

Hétezer babát köszönthettünk tavaly az Észak-Dunántúlon - hírgrafikán mutatjuk, hányan születtek Győr-Moson-Sopronban

Győrben többen születtek tavaly, mint ahányan elhunytak, viszont megyénkben majdnem négyszázzal kevesebb baba látott napvilágot, mint egy évvel korábban. A KSH népesedési adatait vizsgálta lapunk.

Gyurina Zsolt

Képünkön: Varju-Katona Milán és felesége, Ágnes gyermekeikkel, Vilmossal és a tavaly született Eliottal.

– A második gyermekünk tavaly június 30-án született. Néhány éve élünk férjemmel Győrben, szeretem, mert élhető – osztotta meg velünk Varju-Katona Ágnes. Kisfia, Eliot az egyike azoknak, akik 2022-ben térségünkben látták meg a napvilágot.

Csökkent a születések és az elhunytak száma tavaly régiónkban. A KSH legfrissebb adatai szerint 2022-ben Győr-Moson-Sopronban 4243-an születtek, 5826-an haltak meg, míg Komárom-Esztergomban ugyanezek a számok 2733 és 4264. Összesen hétezer új életet köszönthettünk, eltávoztak tízezren. A beköltözőkkel azonban a népesség növekszik.

Nyáron és ősszel többen születnek

Elmondható, hogy míg az elmúlt öt évben hasonló nagyságrendet mutatott a babák száma mindkét vizsgált vármegyében, addig a kiugróan sok halálozást hozó 2020 és 2021 után tavaly végre csökkent ez az adat (a pontos számok a táblázatban).

A legtöbben az év első és utolsó negyedévében halnak meg, míg az év második felében valamivel többen születnek. Megkérdeztük Győr, Sopron és Mosonmagyaróvár önkormányzatát erről a két adatról. Hozzá kell tennünk, hogy sokan nem a bejelentett lakcímük szerinti kórházban adnak életet gyermeküknek, így fordulhat elő, hogy a számokat összeadva nincs egyezés a statisztikai hivatal által közöltekkel. Lássuk a részleteket.

Győrben háromezer felett

Tavaly 3027 baba született Győr közigazgatási területén belül, az elhunytak száma 2595, tájékoztatta lapunkat Kissné Pápai Andrea anyakönyvvezető. Tavalyelőtt 3340-en, 2020-ban 3117-en születtek. A halálozások esetében 2021-ben 3054, 2020-ban 2970 elhunyt volt, 2019-ben 2327.

A győri születések száma szinte egyenletesen nő: a hetvenes évek derekáig rendre 3500 körüli baba jött világra a városban, majd az 1977-es 3401-et követően folyamatosan csökkent a számuk. A mélypont az 1999-es 2179 volt, azután kúszott újra háromezer fölé. Sajnos a halálesetek száma is egyre nőtt: míg 1974-ben 1577 volt, a 2010-es évek második felére már háromezer közelébe jutott. A nagyobb számokban bizonyára az is közrejátszik, hogy a város népessége is növekszik.

 

Mosonmagyaróváron csökkenő halálozás

Mosonmagyaróváron 2021-ben 404, 2022-ben 628 gyermek születését anyakönyvezték. A tavalyelőtti adathoz érdemes magyarázatot fűzni, hogy a járvány alatt a helyi kórház működése a megszokottól eltérő volt, így sok gyermek Győrben született. Fontos megjegyezni, hogy a babák nem feltétlenül mosonmagyaróvári lakosok, hanem azok a gyermekek, akik a városban születtek, és emiatt az anyakönyvezésük is ott ­történt. – Az elhalálozásokra vonatkozóan rendelkezésre álló adatok alapján 2021-ben 761, 2022-ben 660 halálesetet rögzítettünk, így az elhalálozási adatok csökkenő tendenciát mutatnak – tette hozzá Mayer Krisztián, a mosonmagyar­óvári hivatal igazgatási osztály­vezetője.

Sopronban majdnem ezer gyermek

Sopronban 2022-ben 933 gyermek született, meghaltak 1079-en, közölte a Kisalfölddel Horváth Rebeka Petra, az önkormányzat sajtóreferense. 2021-ben 961 baba látott napvilágot a soproni kórházban, míg a 2010-es években 850 körül alakult a születésszám. 2016-ban volt egy kiugrás 910 szüléssel, ezen belül 14 ikerrel, abban az évben 924 csecsemő látta meg a napvilágot az intézményben. A felfelé ívelő trend azonban 2020-ra megtört, akkor 860 gyermek született.

Képünkön: Varju-Katona Milán és felesége, Ágnes gyermekeikkel, Vilmossal és a tavaly született Eliottal.

Négyszáz mínusz

A születések száma három vármegye kivételével mindenhol enyhén csökkent. Győr-Moson-Sopron majdnem 400 fős deficitje a legmagasabb.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában