Az istenhit közös céljai és küzdelmei összekötik a felekezeteket

A szerzetességtől a protestáns szolgálatig

Szakács Sándor bár kapucinus szerzetesnek készült, ma a győr-szabadhegyi református gyülekezet lelkipásztora. – A megtérésem után úgy éreztem, hirdetnem kell, hogy Jézus él. Kerestem, hogy hol és hogyan tehetem ezt. Rátaláltam a kapucinus rendre, beálltam. Olaszországban végeztem a szerzetesi képzést: egy év noviciátust és három év poszt noviciátust. Ott már éreztem, hogy nem ez az én utam, de a lelki vezetőm emlékeztetett, hogy három évre szól a fogadalmam. Visszanézve, hiányozna az életemből, meghatározó idő, adomány volt. Fogadalma lejártával itthon civil teológusként folytatta tanulmányait és megházasodott.

– A feleségemen keresztül megismerkedtem református emberekkel és közösséggel. Megvoltunk egymás mellett sokáig, mint katolikus és református. Sokat olvastam, többek között a Heidelbergi Kátét, ami nagyon meghatározóvá vált számomra. Így érett meg a gondolat, hogy felhívja egy református lelkész ismerősét és megkérdezze, mit kell tennie, hogy lelkipásztor legyen.

Egy Úr, egy hit, egy keresztség

Sándor számára nem kérdés, hogy minden felekezetben van érték és van mit tanulniuk egymástól az egyházaknak.

– Az ökumenizmus alapja az, amit Pál apostol mond: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Aki vallja az Úrjézust mint megváltót, vallja az apostoli hitvallást, és megkeresztelték, az testvér, bármelyik felekezethez tartozik is. Az imahét jó lehetőség arra, hogy a hívek együtt imádkozzanak, és alkalmat ad annak az egyetemességnek az átélésére, amit az apostoli hitvallásban vallunk.

Szakács Sándor szerint egy új megtérő nem azért megy el a gyülekezetbe, mert megtetszik neki a palást vagy a tömjénfüst, hanem mert megtalálja a közösségben a helyét. Úgy érzi, minden felekezetnek nyitottnak kellene lennie arra, ami a helvét hitvallás bevezetőjében áll: „Ez a mi hitvallásunk, de ha valaki a Szentírás alapján jobbra tanít bennünket, készséggel engedünk neki.”

– Nincs megváltoztathatatlan dogma, Jézus egyedül. A tévedhetetlenség tudatának levetése ad lendületet tanulni a másiktól. Gond akkor van, amikor egy vallásos közösség kizárólagosan igaznak tartja magát.

Az ökumené a családban marad

Dr. Göndör Éva szerettei körében nem kérdés a felekezeti nyitottság: férjével, Bóka Zsolttal mindketten jogi pályán dolgoznak, de más egyházban gyökerezett meg a hitük. Ezért különösen hálásak a Taizé-alkalmakért vagy az ökumenikus imahétért, amin egész családjukkal részt vehetnek, bár egyébként is otthonosak egymás templomaiban és liturgiáiban.

– Édesanyám evangélikus, de amikor összeházasodtak, nem talált gyülekezetet, és elkezdett édesapámmal a reformátusokhoz járni. Én kollégista voltam a frissen visszakapott kecskeméti református gimnáziumban. A férjem, Zsolt nem vallásos családból származik, ő az egyetem alatt keresgélt és a katolikus egyháznál kötött ki. Amikor megismerkedtünk, már akkor jártunk az ökumenikus imahetekre, ez olyan természetesen jött. A házasságkötésükkor fel sem merült más, mint hogy ökumenikus legyen a szertartás.

– Zsolt egy lelkigyakorlaton ismerte meg a pannonhalmi szerzeteseket, így jártunk Cirill atyához jegyesoktatásra. Ő és Lentulai Attila esperes úr tartották az esküvőnket, a liturgiába pedig a barátainkat és minket is bevontak.

Csak összefogással

– Egyikünk sem akarja bármilyen választásra kényszeríteni a másikat, inkább járunk mind a ketten ide is és oda is, és amint megértjük, értékeljük a másik liturgiáját. Nem vitáztunk rajta, hogy hova tartozzanak a gyerekeink, de szerettük volna, ha egyfelé járnak. Katolikusok lettek, de jó látni, hogy mindegyik templomban otthon vannak.

Amikor egy ér hirtelen megnyílt Éva agyában tavaly és az élete veszélybe került, az egyetemi munkatársai imaláncot kezdtek érte, amiben sok felekezet vett részt.

– Egyesült az imák ereje. A jó közösség, a jó értékrend a fontos, nem a forma. Az evangélikusokhoz is készülünk az imahéten, de a baptistáknál is beszállunk például a cipősdoboz-akcióba. Ha világítani akarsz, akkor az csak összefogással megy!