Az etetésnek fontos szerepe van a vadkárok csökkentésében Győr-Moson-Sopronban is

A téli etetési időszak általában novembertől március végéig tart. Ilyenkor lecsupaszodik a határ és a tavaszi vetések sem zöldellnek még a földeken.  Az ország valamennyi területén végeznek vadetetést, eltérő módon és mértékben. Ez függhet a területek természetes eltartó képességétől, a vadmennyiségtől, de akár vadgazdálkodási célok is befolyásolhatják. 

– A vadnak ilyenkor is enni kell, az időjárás befolyásolja a téli vadetetést. Enyhe időben kevesebb táplálékra van szükségük, tartós hideg esetén többre. Az etetésnek fontos szerepe van a vadkárok csökkentésében, hiszen a vad a környezetében megkeresi a szükséges táplálékot, és ezt nem mindegy, honnan és hogyan teremti elő – fogalmazott lapunknak Orbán Henrik, az Országos Magyar Vadászkamara Győr-Moson-Sopron Vármegyei Területi Szervezetének titkára. 

Mint mondja, az etetéssel elősegíthetik a vadászatok szervezését, a trófeafelrakást, a vadkárok megelőzését és az állományok biztonságos áttelelését is. Etetőkből több típus van, erdős területeken a nagyvad-, míg mezőgazdasági területeken az apróvadetetők, vagy az úgynevezett kombinált apróvad- és őzetetők vannak nagyobb számban. Az eszközök akkor látják el funkciójukat, ha a takarmányt megvédik az időjárástól, a csapadéktól, hiszen a vadnak is egészséges táplálékra van szüksége. 

– Az etetőket folyamatosan javítani kell és karbantartani. Az élőhely vagy a vadállomány változása esetén akár át is telepítjük, vagy új etetőket helyezünk ki egyes területekre. A legtöbb azonban állandó helyen van, amit az évtizedes szakmai szempontok, megfigyelések határoznak meg. Tudni, ismerni kell a vad téli tartózkodását és az egyéb környezeti tényezőket is figyelembe kell venni. Többek között a megközelíthetőséget, szélirányt, mezőgazdasági kultúrát, vagy akár a közút távolságát – részletezte Orbán Henrik. 

Egy etető elkészítése, szállítása jelentős költség, ezért a vadgazdálkodók igyekeznek a kiadásokat optimalizálni, csak a legszükségesebb esetekben mozgatják őket. A vadgazdálkodók idén is sokat fordítanak a téli takarmányozásra. 

Évente hazánkban tizenhétezer szálas, hatvankétezer szemes-, negyvenháromezer tonna lédús takarmány mellett mintegy kétezer-ötszáz tonna speciális vadtápot is megetetnek a vadon élő állatokkal. 

– A legelterjedtebb szemes- takarmány a kukorica, de kerül az etetőkbe búza, árpa, zab és cirok is. Lédús takarmányként cukorrépa, takarmányrépa, káposzta, alma, siló, szálas takarmányként pedig a lucernaszéna adja az élelmet. A vadgazdálkodók a takarmány egy részét betárolják és az időjárás függvényében szakaszosan juttatják ki a területekre – tette hozzá végezetül a titkár.