A győri nyugdíjas László terítőket hímez évtizedek óta

A győri nyugdíjas még a 80-as években mutatott érdeklődést a kézi hímzés iránt. Édesanyja, aki sokat hímzett példaként szolgált Lászlónak, a fia gyakran besegített a munkáiba. Látva az érdeklődést saját terítő hímzésére biztatta őt édesanyja, de a kezdeti kudarcok után hamar abbahagyta az ilyen jellegű próbálkozásokat.

A szülője halálát követően újabb szárnypróbálgatásokba kezdett, a terítőket nézegetve felszínre törtek az emlékek, amikor segített a munkában. Felesége is biztatta, hogy folytassa hobbiját, mert megvan benne a tehetség. Az idők folyamán így szerzett sok tapasztalatot Fekete László, aki másodszorra már nem hagyta abba. 

Felesége elvesztését követően, gyászról a gondolatait elterelő céllal folytatta László a hímzést. Megnyugtatták a hobbijának szentelt pillanatok, a lelkében béke lett, amikor kezébe vette a tűt, a cérnát, és terítő hímzésbe kezdett. A barátok, ismerősök által két kiállítást is szerveztek munkáinak bemutatása céljából, amelyek minden egyes alkalommal nagy sikert arattak. 

Később, Székely Erzsébet csornai népi iparművész hímző szakkörébe járt, amit a mai napig előszeretettel látogat. Egyedüli férfiként a társaságban alkot, a többi résztvevővel gondolatokat cserélnek, osztják meg tapasztalataikat. Nagyon sok technikai tudást szerzett ennek köszönhetően, ami segítette abban hogy még jobbá váljon. 

A legutolsó kiállításáról a helyi televízió is készített tudósítást és az országos tévében is megjelent. Ezt egy németországi cégtulajdonos is látta, és kapcsolatba lépett az alkotóval. Arra kérte, hogy egy a külföldi cégének a vendégfogadó asztalára készítsen egy szép terítőt. A két évig tartó munka eredményét el is juttatta Fekete László a megrendelőnek, aki hatalmas örömmel vette át az elkészült alkotást. Nem sokkal később, egy telefonbeszélgetésből értesült arról, hogy a németországi cégtulajdonos elhunyt. Kiderült, annyira megszerette a győri hímző által készített terítőt, hogy utolsó kívánságaként az kérte: halálakor helyezzék szemfedőként koporsójába az alkotó munkáját. A hír hallatán Fekete László először elkeseredett, sajnálta, hogy a nehéz munkával készült terítője ilyen helyre került. Később belátta, hogy hatalmas megtiszteltetés érte őt ezzel, mert annyira becsülték a két keze munkáját, hogy az utolsó útra is elkísérte a megrendelőjét. Ezen az egy alkalmon kívül nem értékesített munkáiból semmit, a szekrényében gyűlnek szép sorban a terítők.

A 75. évében lévő győri kézimunka készítő reméli, hogy élete végéig elkíséri a hobbija, amihez tenni akarás, sok türelem, és jó szem szükséges. A vele készített teljes interjút a linkre kattintva ITT>> meg lehet tekinteni.