Kereszténység

2022.12.19. 22:06

Megújult a templom és a plébánia Hegyeshalomban

Pályázati forrásokból, közösségi adakozásból és önkormányzati támogatásból újult meg a hegyeshalmi templom és plébániaépület.

Mészely Réka

Dr. Reisner Ferenc a templom után a plébániát is megszentelte, a felvételen Butsy Lajos és Varga Zoltán atyákkal. Fotó: Mészely Réka

A munkálatokhoz hozzájárultak a hívek is, legyen szó pénzbeli és tárgyi adományozásról vagy sok-sok órányi aktív tevékenységről – a könyvtárrendezéstől jótékonysági koncerten át a takarításig. Záróeseményként advent negyedik vasárnapján dr. Reisner Ferenc általános püspöki helynök ünnepi szentmise keretében áldotta meg a megszépült épületeket.

Önzetlen segítség
20 millió forint - Ennyivel támogatta egy bőkezű helyi család a templom felújítási munkálatait. 

A hegyeshalmi katolikus templomot először 1217-ben említik történeti dokumentumok: az Árpád-kori eredetű Mária-templom arculata a történelem és a hitélet változásai miatt több alkalommal is átalakult. 

Butsy Lajos hegyeshalmi plébános tájékoztatása szerint a több évszázados egyházi épületnél régi gondot jelentett a falvizesedés: ezt egy pályázati projekt keretében külső-belső víztelenítés és falrendezés során orvosolták. Újra használhatják a barokk szentélyt, új misézőoltár és felolvasóállvány készült, továbbá korhűen felújították a műemlék padozatot is. Az oltárt Maász István helyi asztalosmester készítette diófából. A munkákhoz a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 15 millió forinttal, a helyi önkormányzat 3 millióval, egy bőkezű helyi család pedig 20 millióval járult hozzá. 

Amint azt az egyházközség vezetőjétől megtudtuk, a plébániaépületet szintén összefogással korszerűsítették. A fűtésrendszer felújítása mellett napelemrendszerrel gazdagodott, valamint az alsó szint közösségi terei, vizesblokkja és a középső lakószint helyiségei is megszépültek, míg a legfelső, az építés során félbehagyott manzárdszintet is befejezték. Minderre a Magyar Falu Program 23,2 millió forintot nyújtott, amit az egyházközség 7 millió forinttal egészített ki. 

A liturgia után Széles Sándor főispán kereszténységünk megélésére buzdított ezekben a nehéz időkben. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában