A kevesebb gyerek előnye

2022.12.13. 10:50

Kisiskolák – A tápi intézmény nyolc osztályába összesen hetven tanuló jár

Előnyök és hátrányok, különleges feladatok egy falusi iskolában. Az egyik legkisebbet, a Tápi József Attila Általános Iskolát kerestük fel.

Gyurina Zsolt

Az egész iskola egy nagy család. Fotó: Csapó Balázs

A falu az ország ereje, a bölcsődék és óvodák mellett a kis létszámú iskolákra a lakosság helyben tartása miatt is nagy szüksége van. A hírekben és a szülők vágyálmaiban is gyakran a nagy, rangos iskolák szerepelnek, pedig számukat tekintve a megyében is a kisebb intézmények alkotják a többséget.

Hetven tanuló. Ez nem két osztály létszáma, összesen ennyien járnak a Tápi József Attila Általános Iskola nyolc évfolyamába. A hétszáz fős falu központjában, az önkormányzattal és az óvodával szemben található a kétszintes, nyolc tantermes épület. A tágas aulában Farkasné Takács Judit igazgatónő mosolyogva és nyugodtan fogad, és mivel éppen szünet van két tanítási óra között, körülöttünk gyereksereg zajong. Amíg egy cserfes első osztályos kislány az intézményvezetőn csüng, addig odalépek egy csoporthoz. Hetedikesek. Nem az a vagy a d osztály, hanem az egész. Kilencük közül ketten is Győrből érkeznek mindennap, mindketten nagyon jól érzik magukat itt, hamar befogadták őket azok a társaik, akik a helyi óvodába együtt jártak három éven át. Beköszönünk a harmadikosokhoz is, akik egy fénykép kedvéért a babzsákokra huppannak le. 

A kevesebb gyerek előnye 

Benézünk a tornaterembe, ahol a hatodikosok és nyolcadikosok összevont órája tart. Az iskola 1987-ben épült, a tornaterem társadalmi munkában két évre rá. A hatalmas, ám szigeteletlen, nehezen befűthető épületrészre ráférne a felújítás. A fenntartó Győri Tankerületi Központ a Magyar Falu Programban nyert támogatást a beruházásra. Remélhetőleg minél előbb elkezdődhetnek a munkák. Beiskolázási körzetükbe még Nyalka és Pázmándfalu tartozik. Farkasné tősgyökeres tápi, 1994-ben végezte el a szegedi tanárképző főiskolát, 2020 óta igazgató. Mindhárom gyermeke a helyi suliban végzett. 

– A csoportmunkában hátrány egy kisebb létszámú osztály, de ha kevesebb a gyerek, jobban tudunk rájuk figyelni, ismerjük az erősségeiket, tudjuk, miben kell segítséget, támaszt nyújtanunk. Több lehetőség nyílik a személyre szabott egyéni bánásmódra. Ismerjük a családokat is. Úgy látom, hogy a szülők egyre jobban partnerek abban, hogy elfogadják a pedagógus segítségét egy nehezebb helyzetben, igyekszünk jó kapcsolatot ápolni – avat be munkájába. 

Kétszemélyes helyzetben 

Az egyik teremben a hét apró, ám annál nagyobb hangú elsős az m betűt sajátítja el, ehhez egy ultramodern, pályázat révén kapott interaktív tábla áll rendelkezésre. A tantestületet a pedagógiai asszisztenssel együtt tizenegyen alkotják. Az általános tanárhiány ellenére náluk különösebb gond nincs, óraadókkal el tudják látni a feladataikat. Teljes a szakos ellátottság. Sőt, más intézményekhez képest a tanárok átlagéletkora sem túl magas, a harmincévestől a nyugdíjasokig széles a skála. 

– Úgy gondolom, ha a gyereknek van feladata, lekötjük, akkor nem ér rá rendetlenkedni. Ma már szinte minden kisgyerek azt igényli, hogy kétszemélyes helyzetben dolgozzunk. Igénylik a személyes figyelmet, biztatást. Amint ellépünk mellőlük, már nem biztos, hogy elvégzik a feladatukat. Ezt a mai kor hozza: nagyon sok inger, információ éri őket, mindig terelni kell a figyelmüket. Az internet miatt pillanatonként igénylik az új ingert, az elmélyülés, a hosszan tartó koncentráció gondot okoz nekik. Az egyik fő célunk ennek ellensúlyozása, az érzelmi intelligencia erősítése, az, hogy tudjanak egymásra is figyelni – teszi hozzá az igazgató. 

Összevont tornaóra, hogy elegen legyenek a gyakorlatokhoz a tápi iskolában. Fotó: Csapó Balázs

Ugyanaz a képzés 

A tápi intézmény ökoiskola tankonyhával, kerttel. Minden osztálynak van egy vállalása. Az egyik osztály a kerítés előtt a levendulást tartja rendben, más a magaságyást, udvart. Énekkaruk és táncszakkörük is van, kertészszakkör is működik. Közben kicsöngetnek, és azzal válunk el: Tápról a megye legszínvonalasabb középfokú intézményeibe, a Révaiba, a Kazinczyba vagy a Baksába is kerültek be a nyolcadik után diákok, egy tehetség náluk is megkapja ugyanazt a képzést, mint egy nagyobb iskolában – enged utamra az igazgatónő. 

Harmincezer sulis

Győr-Moson-Sopronban a Központi Statisztikai Hivatal nyilvántartása szerint az előző tanévben 183 feladatellátási hely (általános iskola) volt 34.217 gyermekkel, 3377 pedagógussal, 1600 osztályteremmel. Egy osztály átlagos létszáma 20 körüli. A tápi iskola kicsinek számít, de vannak hasonlók. Gyors kutatás után például Mórichidán 65-en, Rábacsécsényben nagyjából 90-en tanulnak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában