Példa Egyesület

2022.12.08. 21:39

275 kívánság vált valóra Mosonmagyaróváron - galéria

Az álmok valóra válhatnak, ha sok jó ember összefog: ezúttal éppen 275 kívánságot sikerült teljesíteni a Példa Egyesület a Szigetközi Gyermekekért karácsonyi kezdeményezése keretében.

kisalfold.hu

Csütörtökön délután egy kis ünnepség keretében adták át a gyermekek egy részének a csodás csomagokat a Lucsony Pince & Borpatikában. A kicsik és nagyobbak izgatottan várták, melyik lesz az ajándékuk: volt, aki azonnal ki is bontotta, de sokuknak majd a karácsonyfa alatt derül ki, valóban a vágyott meglepetést rejti-e a csomag.

A Fogadd örökbe egy gyermek karácsonyi álmát akciót négy éve indította el a Példa Egyesület. Ennek lényege, hogy az azonos nevű Facebook-csoportban közzé tette az egyesület a főként szigetközi gyermekek kívánságait, és azokat jóakaró emberek fogadhatták örökbe. Évről évre több száz álmot teljesítenek így, a mostani advent idején 275-öt.

November közepétől nap mint nap jelentek meg a kívánságok, a gyermekek keresztnevével: ezúttal főként társasjátékokat, babákat vagy autókat kértek a kisebb gyermekek, a kamaszok pedig elsősorban ruhautalványokat. Pillanatok alatt érkeztek a felajánlkozó jótündérek, akik teljesíteni szerették volna az álmot.

Csütörtökön délután egy kis ünnepség keretében adták át a gyermekek egy részének a csodás csomagokat a Lucsony Pince & Borpatikában. A kicsik és nagyobbak izgatottan várták, melyik lesz az ajándékuk: volt, aki azonnal ki is bontotta, de sokuknak majd a karácsonyfa alatt derül ki, valóban a vágyott meglepetést rejti-e a csomag.

Az egyesület tagjai köszönetet mondtak a sok-sok támogatásért, amit idén is ehhez az akcióhoz kaptak, nemcsak a megyéből, hanem az ország számos pontjáról, sőt külföldről is.

A napokban még sok tucatnyi kisgyermekhez látogatnak el a jótündérek a kívánt ajándékokkal. Tavaly után idén élményekre is gyűjtött adományokat a kezdeményezés keretében az egyesület, így jövőre ismét sokan mehetnek majd táborozni, cirkuszba vagy éppen állatkertbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában