Online mese gyerekeknek

2022.11.24. 14:19

Közelebb egymáshoz – Adventi kalendárium az écsi FÉSZEK szervezésében

Online adventi mesekalendáriummal készül kicsiknek és nagyoknak az écsi Fiatalok és Szépkorúak Egymásért Közösségépítő Egyesület, rövidítve: a FÉSZEK.

Gyurina Zsolt

Zölei-Kocsis Blanka gyermekei, Zsigmond, Róza és Sámuel imádják a meséket. Nem csak a karácsonyt, de az önkéntesek decemberi felolvasását is nagyon várják Écsen.

Fotós: Rákóczy Ádám

Az écsi egyesület tagjainak terve szerint december 1. és 24. között mindennap 18.30-kor nyílik majd ki Facebook-oldalukon az online mesetár egy-egy ablaka, amikor az érdeklődők együtt hallgathatják meg az önkéntesek által felolvasott meséket.

Klasszikusok és saját történetek

– Szinte mindenkinek van kedvenc meséje. Amikor két éve megérkezett a járvány, úgy éreztük, olyan ötletre van szükségünk, amely hidat épít az emberek között – mondta az ötlet születéséről az egyesület elnöke, Sándor-Göndör Tímea. – Egy ötletre, amely megnyugvást és örömet hoz, ugyanakkor biztonságos, és személyes találkozás nélkül is minőségi élményt nyújt. Így jutottak eszünkbe a mesék és az adventi mesekalendárium. Közösségimédia-csatornánkon közzétett felhívásunkra szerencsére sok érdeklődés érkezett, így huszonöt napon át szólt az adventi meseszó.

A 2020-as év nagy kedvencei A kis gyufaárus lány, A rendíthetetlen ólomkatona és Berg Judit, illetve Lackfi János történetei voltak, de olyan is akadt, aki saját meséjét adta ajándékba a világnak. Idén is nagy szeretettel várják a meseolvasó önkéntesek jelentkezését bármely korosztályból, a megye bármely pontjáról az [email protected] e-mail-címre, az olvasni kívánt mese megjelölésével.

Minden este legyen ünnep!

Az écsi Fiatalok és Szépkorúak Egymásért Közösségépítő Egyesület tagjai mindig kitalálnak valamit. Egész évben ingyenes túrákkal, közösségi futással, nyári táborokkal, kézműveskedéssel és más programokkal várják a falu és a Pannonhalmi kistérség lakóit. Az egyesület nem titkolt célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a településen élő „őslakosok” és „gyüttmentek” csoportjait, illetve visszacsempéssze a rohanós hétköznapokba az egymás iránt való érdeklődés, az egymásra figyelés és az összetartozás természetes gesztusait. A tagok saját idejüket, energiáikat adják, mert hisznek abban, hogy a XXI. század emberének legnagyobb hibája az őszinte emberi kapcsolatok hiányának fenntartása.

A mese ereje

– Olyan eseményeknek akarunk teret és időt adni, amelyek valóban vonzzák a környék lakóit, mosolyt csalnak a gyermekarcokra és elégedettséggel töltik el a szülőket – hangsúlyozta Kocsisné Tóth Mariann, az egyesület alapító tagja. Sándor-Göndör Tímea azt emelte ki, hogy vannak visszatérő látogatóik, tagszámuk évről évre nő. Tavaly hétről hétre más-más családokat, szépkorú lakókat köszöntöttek hagyományos ünnepi dalcsokorral, mely megidézte a régvolt ünnepek hangulatát. – Két éve minden napra jutott mese, sokan nézték és kommentelték a videókat, esti mese helyett minket hallgattak a gyerekeikkel, és idén már ők is jelentkeztek meseolvasónak. Minket ez boldogsággal tölt el – emelte ki az egyesület elnöke.

Zölei-Kocsis Blanka gyermekei, Zsigmond, Róza és Sámuel imádják a meséket. Nem csak a karácsonyt, de az önkéntesek decemberi felolvasását is nagyon várják Écsen.
Fotós: Rákóczy Ádám

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában