Jobb adni, mint kapni

2022.11.14. 14:01

Az önkéntesség kortalan - 81 éves győri vöröskeresztes aktivista hetente kétszer segít a bajbajutottakon

Van, aki pihenéssel, ház körüli teendők végzésével tölti a nyugdíjaséveit, és persze olyan is akad, aki aktív munkával. Az azonban ritka, hogy valaki még 81 évesen is önként dolgozzon. Horváth Károly heti két alkalommal tevékenykedik önzetlenül a Vöröskereszt győri szervezeténél.

Kustor Réka

Horváth Károly megérkezett az élelmiszer-felajánlásokat tartalmazó dobozokkal. Kezdődhet az ételosztás, amiből Károly is aktívan kiveszi a részét.

Horváth Károly dolgozott a győri vagongyárban, majd a közműnél, ahol munkairányítói pozícióban foglalkoztatták, a nyugdíjazása előtt pedig postai alkalmazott volt. Öt éve annak, hogy önkéntes munkát vállal a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezeténél.

– Kapni is jó, de még jobb adni – vallja. Korábban heti háromszor járt be a szervezethez, most ez két alkalomra csökkent, de a lelkesedés nem csappant. A Vöröskereszt kapcsolatban áll olyan élelmiszerüzletekkel, amelyek felajánlják jótékony célra a megmaradt áruikat. Ezt osztják szét a rászorulók között. Károly bácsi mind a begyűjtésben, mind pedig az osztásban segédkezik. Nemcsak ezen alkalmakkor, a jelenlegi székhelyük felújításánál és a költözésnél is számíthattak rá. – Nem is munkafelügyelő, inkább amolyan összekötő ember voltam a vezetőség és a munkások között – idézte fel.

Fotók: Kustor Réka

Hallgatjuk a történeteket, látjuk a tenni akarását, és megállapítjuk, azért az nem hétköznapi, hogy valaki ennyi idősen önként felajánlja szolgálatát. Károly mindezt teljes természetességgel teszi, sőt, ő semmi különöset nem talál ebben.

– Nagyon szeretek itt, az ember elfeledkezik a mindennapi problémákról, és persze addig sem a négy fal között vagyok. Felszabadít, úgy érzem, ez nekem is jót tesz, és még a társaság is jó – jegyezte meg. A társaságra visszatérve, az őt körülvevő, mondjuk úgy, munkatársak figyelmesek is: – Tavaly volt a 80. születésnapom, megleptek egy kis köszöntéssel, közösen ünnepeltünk – mondta az egyébként három unokával büszkélkedő nagypapa. A róla készült cikket nemcsak újságban, majd az interneten is elolvassa, merthogy bizony halad a korral.

Végül arra a kérdésre is válaszolt, meddig tervezi az önkéntességet, azt mondta: – Szeretek emberek között lenni, amíg tudok, jövök. Még bírom.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában