Főszerepben a sport, mozgás, kirándulások

2022.10.28. 21:22

Támogató környezet a tanulók fejlődéséért – Aktív iskola lett a beledi

Az intézmény nagy hangsúlyt fektet a pályaorientációra, tudatosan építkeznek, ennek eredményeképp magas a száma azon diákoknak, akik az első helyen megjelölt iskolákba bejutnak.

Kustor Réka

Az ausztriai Mönichkirchen hintaparkjában a beledi kirándulók.

Az „Aktív iskola” programot koordináló Török Jaenette tanárnő elmondta, hogy az idei tanévtől vesznek részt a kezdeményezésben. A cél egy olyan támogató környezet kialakítása, mellyel a tanulók fizikai, mentális fejlődésére, jólétére törekednek. 

– Különböző területeken kell aktivitást mutatni, amellyel pontszámokat gyűjthetünk. Ezek a minőségi diáksport és testnevelés, mozgásra ösztönző környezet, partnerség és kommunikáció, tanulói bevonódás. A szülőket is bevonjuk a kezdeményezésbe. A „Fejfrissítő hét” elnevezésű programban például minden kolléga részt vesz, a tanórák előtt pár percre mozgásra ösztökélve a gyerekeket. 

Az ausztriai hintaparkban voltak a gyerekek,

- Tervben van a digitális témahét, felhívás a kerékpárral való érkezésre, aktív mozgással emlékeztünk meg a nemzetközi sportnapról. Az egyik kolléganőnk, Szórádi Stefánia új utat tört, minden hónapra tervez kirándulást, legutóbb az ausztriai hintaparkban voltak a gyerekek és a szülők is. Az aktivitásért kapott pontszámok ösztökélnek bennünket a minél jobb teljesítményre – emelte ki Török Jaenette. 

Szórádi Stefánia új utat tört, minden hónapra tervez kirándulást, legutóbb az ausztriai hintaparkban voltak a gyerekek és a szülők is. 

Az igazgatóval, Kőszegi-Németh Józseffel a gyerekek pályaválasztásáról beszélgettünk, amit jól átgondoltan építenek fel év közben. 

– Az év eleji tesztet mind a három osztály – a két hetedikes és egy nyolcadikos – megírta. Ebben felvázolják, milyen ágazatban gondolkodnak. Sokuk tudja már, milyen szakmát szeretne, majd elindulnak a tapasztalatszerző körutak. Kétharmad részben a szakmai irány keresett. A diákok harmada törekszik gimnáziumba, a kétharmada érettségit kap, egyharmada szakmát tanul, nagyjából ez az arány. 

Tavaly a tanulók 90 százaléka az első helyen megjelölt iskolába került. A gyerekeknek a képességeikhez, szorgalmukhoz, motiváltságukhoz képest keressük a megfelelő pályát. Népszerűek a fiúk körében a mezőgazdasági szakmák, töretlen a lelkesedés a szépségipar iránt a lányok körében, a jó tanulóink a legjobb iskolákban tanulnak tovább. Készülünk a munkavállalásra, a felnőtt életre, megbeszélések lebonyolítását, állásinterjúkon való részvételt rekonstruálunk, viselkedésmódokat vázolunk fel. Már ötödik osztályban elkezdjük az elméleti oktatásokat, a pályaorientáció felépítését. Próbáljuk mindenkinek a saját egyéni útvonalát megtalálni az adottságainak megfelelően – tette hozzá az igazgató, aki végül elmondta: – A városban is jelen van már a legmodernebb technika, igyekszünk bemutatni a helyi szakmák, vállalkozók bevonásával azt, hogy itt is lehet boldogulni, jövőt építeni. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában