Ma is vannak céljai

2022.10.03. 13:35

Százesztendős lett a rábapordányi Miska bácsi

A nemrég a 100. születésnapját ünneplő rábapordányi Balázs Mihálynál jártunk a napokban. „Hinni kell a jövőben” – ezt a gondolatot adta útravalóul.

Kustor Réka

Balázs Mihály napjainkban is tevékenyen él, észreveszi a munkát.

  • A célkitűzések viszik napról napra előre.
  • „Mindig alkalmazkodtam az adott helyzethez” 

Elsőként a házban kerestem, gondolván, hogy már csak a koránál fogva is biztosan a négy fal között pihenget. Tévedtem, Miska bácsi a kert túlsó végében épp almát szedett. „Sok a tennivaló” – konstatálta. Ahogy gyalogoltunk a ház felé, úgy látta meg a munkát, merthogy Miska bácsi még 100 évesen is kapál, kaszál, kertet rendez, persze a maga kis komótos tempójában. Hihetetlen. Ezt a szót sokszor hajtogattam az ottlétem alatt. Az arca sima, szinte ránctalan, szelleme tiszta, jelleme erős, fizikuma bár nem a régi, de panasz arra sem lehet.

Összetartó kolónia

A kanadai Sydney-ben született, tíz gyermek közül hetedikként. A Rábapordányból kivándoroltak összetartó magyar kolóniá­jában éltek, de angol nyelvű környezetben. Jó anyagi körülmények között teltek az évek, édesapja megbecsült dolgozója volt az ottani vasgyárnak. 1928-ban mégis hazahozta a családját a szülőfalujába.

Mindennel foglalkozott

Megélte, túlélte a háborút. Csáktornyától Nagyváradig számtalan ütközetben, harcban vett részt, sok borzalommal találkozott. Hadifogságba került, ahonnan néhány környékbeli társával együtt szerencsésen megszökött.

A csornai vasútnál helyezkedett el váltóőrként, majd hat évtizeden át volt postakézbesítő Rábapordányban. Mindemellett apja nevében dolgozott a tsz-ben, s a kertészeti iskola elvégzése után rózsa- és gyümölcstermesztéssel, oltványokkal való kísérletezéssel, méhészkedéssel is foglalkozott. „Postás Miska” – így ismerik a falubeliek.

100 évesen is kaszál, almát és kukoricát szed. Fotók: Kustor Réka 

Hatvanhét év szoros szövetségben

A szorgalom a kenyere, akárcsak a feleségének, Ilona néninek, aki postakézbesítőnek is beállt férje mellé, hogy így, összetartva könnyítsen annak munkáján. Később postamesteri, s okleveles kántor- és karnagyvégzettséget szerzett, nyugdíjazásukig férjét segítve járta vele a falu utcáit. Talán a kisebb-nagyobb célkitűzések viszik napról napra előre a párt.

Szelleme tiszta, jelleme erős

Az arca sima, szinte ránctalan, szelleme tiszta, jelleme erős, fizikuma bár nem a régi, de panasz arra sem lehet.Hatvanhét éve élnek szoros szövetségben, házasságban egymással. Egy gyermeket neveltek fel, Líviát, aki könyvtáros, tanár, néprajzkutató lett, s több könyv szerzője. Unokájuk, Balázs közgazdász lett, de a papája szerelői vénájából is sok van benne, és nem feledkezhetünk meg a számtalan boldog percet adó kis dédunokájukról, Aliciáról sem.

Miska bácsinak nagy szerepe volt az 1888-ban nagybátyja, id. Bella György és Visy János által alapított önkéntes tűzoltóegylet újjáélesztésében. Idén ennek elismeréseként megkapta a Szent Flórián-emlékplakettet. Cikkünk végéről nem maradhatnak el Miska bácsi tanácsai: 
– Mindig alkalmazkodtam az adott helyzethez – mondta, s kiemelte, nagyon fontos a nyugalom is, majd egy utolsó útravaló adott: „Hinni kell a jövőben!”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában