40 éves a családi vállalkozás

2022.10.02. 16:40

Az üveg volt és maradt az álma a soproni Csonka családnak - fotók

A családi ház garázsában kezdte, ma 3700 négyzetméteren működik és sikert sikerre halmoz a Csonka és Fiai Kft. A napokban ünneplik a családi vállalkozás 40. évfordulóját. A céget alapító Csonka Tivadar fiainak, unokájának is átadta az üveg szeretetét. A családtagokkal együtt mintegy hatvan főt foglalkoztatnak, több mint 56 országba szállítanak, minden kontinensen jelen vannak.

Bódvai Ildikó

A soproni üzemben Deák Csaba üvegműves habzásgátló laboreszközt és teáskanna-kiöntőt készít. Fotó: Máthé Daniella

A soproni Csonka és Fiai Kft. laboratóriumi üvegeszközöket és Trendglas Jena néven hőálló háztartási üvegedényeket készít. Teáskannáik számos hazai és külföldi díj mellett 2013-ban és 2016-ban elnyerték a dizájn Oscarjának is tartott iF Design Award elismerést. Termékeik 90 százalékát exportra gyártják.

– Édesapámnak az üveg volt a mindene. Az egykori Vegyesipari Vállalat üvegtechnikai üzemét vezette, majd 1982-ben a garázsunkban kisiparosként önálló vállalkozásba kezdett. Úgy érezte, ha a saját lábára áll, jobban ki tud bontakozni. Bejöttek a számításai, hasznosította a szakmai tapasztalatait és a piaci, beszállítói kapcsolatait – mesél a kezdetekről Csonka László, a soproni székhelyű üvegipari vállalkozás egyik ügyvezetője. Édesapja váratlan halála óta testvérével, Zoltánnal és édesanyjukkal egyenrangú társként vezetik a céget.

– A legfontosabb döntéseket reggeli közben hozzuk meg. Mindennap kilenckor leülünk az étkezdében és a reggeli mellett átbeszéljük a vállalat aktuális ügyeit is – veszi át a szót a fiúk édesanyja, aki azt mondja, ő a cég mindenese. Fiai pontosítanak: „Anya a gazda szeme!” És valóban, Rozika már nyugdíjas, de szinte folyamatosan az üzemben tartózkodik, figyel, kérdez és nézi, min kellene változtatni, mire van szükségük a dolgozóknak. A fiúk nagyjából felosztották maguk között a teendőket. Zoltán üvegműves, ő többnyire a gyártást tartja kézben, vannak olyan termékek, amiket ma is maga készít, mert neki van meg hozzá a legnagyobb szakmai rutinja. Laci vegyészmérnökként végzett, ő a fejlesztéseket és a kereskedelmet viszi, ahol a nyelvtudását is hasznosítja.

Csonkáék olyan céget szeretnének építeni, ahová tanulmányai végeztével Lackónak is érdemes lesz visszajönni – mondják. A felvételen Csonka Zoltán, Rozika, László és Lackó. Fotó: Máthé Daniella
 

– Mind a ketten gyerekkorunktól a családi vállalkozásban képzeltük el a jövőnket, nem volt kérdéses, hogy itt fogunk dolgozni. Engem mindig is lenyűgözött, hogy egy egyszerű üvegcsőből mennyi mindent lehet készíteni. Apu korán bevont a munkába, sok mindent ellestünk, megtanultunk tőle és engedte azt is, hogy önálló döntéseket hozzunk. Úgy gondolta, nem baj, ha hibázunk és okozunk egy pici kárt a cégnek, mert ezekből a hibákból tanulunk – emlékszik vissza Zoltán.

– Lépésről lépésre növekedett a cég. Mindig csak annyit vettünk ki belőle, amennyire szüksége volt a családnak, a többit visszaforgattuk. Fokozatosan kinőttük a családi ház garázsát, pincéjét, padlását, ezért a Baross úton megépült a mostani telephelyünk első egysége. 1996 óta vagyunk partnerek a világ egyik legnagyobb üveggyár- tó cégével, a SCHOTT-tal a hőálló jénai edények gyártásában. Miután a német cég 2005-ben leállította ezek gyártását, mi átvettük és folytattuk. Alapítottunk Németországban egy céget és Trendglas Jena márkanéven megjelentünk a nemzetközi piacon – sorolja sikereik fontosabb állomásait László. Közben elárulja, hogy fia, Lackó is hamarosan a nyomdokaikba lép, a nagypapa őt is megbabonázta az üveg szeretetével. Jelenleg Németországban, Jénában tanul mérnök-közgazdásznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában