Félre bánat, félre bú

2022.09.05. 21:53

Varga Imréné népviseletben képviseli kapuvárt a nagyobb rendezvényeken

A nagyobb ünnepségek alkalmával rendre feltűnik a rendezvényeken csodás kapuvári viseletében Varga Imréné, aki bár már 84 éves elmúlt, de napjainkban is energikus, tevékeny, impulzív személyiség.

Kustor Réka

Többen is viseletet öltöttek magukra a legutóbbi, augusztus 20. alkalmából tartott ünnepi szentmisén. Fotók: Kustor Réka

A búcsúkkal vagy épp nemzeti ünnepeinkről való megemlékezéssel általában a szentmisék is együtt járnak Kapuváron. Az első padokból ezen alkalmakkor nem hiányozhat a csodás kapuvári viseletet rendre magára öltő Varga Imréné ­Margit.

– Kapuvárt képviselem – mondja természetességgel a várost hűen jelképező öltözékében. – Három keményített szoknya van alul, ez itt a selyemkendő, közte van a csatos. Van még rajtam rücskös harisnya, piros cipő, a fejemen pedig a kobak, itt a fodros ümög, azaz a blúz és a négy sor gyöngy – mondja sorban. Margit nénitől megtudtuk, hogy az iskolából kimaradt lányok bő szoknyát viseltek anno:

– Ahogy növekedtek, egy ágra befonták a hajukat, és szalaggal díszítették. Amikor nagyobbak lettek, koszorúba tették a hajukat, és akkor már felvehették a tilámlit. Miután férjhez mentek, jött a kobak, vagy szorítónak is mondták.

Varga Imréné a szépen kidolgozott kapuvári viseletben.
 

Margit néni mozgékony, életrevaló volt gyerekként, 16 évesen kezdett táncolni a Hanság Áfész együttesben. – Itt ismertem meg a férjem – emelte ki, hozzátéve, hogy férjével már 65 éve házasok.

– A táncban a közösséget szerettem, évente két-háromszor is eljártunk külföldre. Voltunk többek között Németországban, Törökországban, Hollandiában, ilyenkor megismertük kicsit a helyi szokásokat is.

A nyugdíjas a korát igencsak meghazudtolja. Nyolcvannégy éves, két évvel ezelőtt még táncolt a nyugdíjasokkal, az összejöveteleik látogatása azért még megmaradt. Különleges páros alkotnak férjével, aki 90 elmúlt, de a szorgalomnak és tenni akarásnak ő sincs híján. A lányuk után két lányunokának és négy dédunokájuknak örülnek. Margit néni nagyon energikus, jókedvű, mosolyt csal beszélgetőpartnere arcára. – Ahogy a dal is mondja: „Félre bánat, félre bú…”, nem szoktam soká’ keseregni, ha bánat van, azt át kell vészelni. Nem szeretek veszekedni sem, a nyugodt életet kedvelem.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában