Csak a cél a fontos

2022.09.24. 08:16

Pizzáért sem cserélné el a versenyzés örömét a győri fitness versenyző

Fátrai Virág nemrég Siófokon indult el a SCITEC Muscle Beach versenyen. A győri lány a bikini fitnesz és az abszolút kategóriát is megnyerte, majd Győrt képviselheti októberben az INBA Európa-bajnokságon. Nem sokkal később pedig Amerikába utazik: a Las Vegas-i Natural Olympiára.

Ollári Gergely

Fátrai Virágra októberben és novemberben is komoly feladatok várnak.

Fátrai Virág mindig a sportok szerelmese volt. Gyermekként futballozott, tizenöt évig rúgta a bőrt, játszott az NB I-ben is. Húszévesen külföldre költözött, majd visszatérése után szépségszalont nyitott Győrben. A sport nagyon hiányzott neki, ezért gyakran járt edzőtermekbe. 

– Annyira megtetszett a testépítés, a bikini fitnesz, hogy azonnal magával ragadott az edzőtermekben. Aztán megfogalmazódott bennem a versenyzés gondolata. Komolyabban vettem, és hazánk egyik legsikeresebb fitneszversenyzőjéhez kerültem, Salamon Diához. Kitűztük a célokat magunk előtt, és elkezdtük a felkészülést – emlékezik vissza a kezdetekre Fátrai Virág. 

A győri lány folyamatosan edzett és készült első versenyeire. Elmondása szerint sok áldozatot hozott, mert egy-egy felkészülés nehéz és összetett. Erős diétával napi ötszöri étkezést kell követnie, grammra kiszámolt adagokkal. 

– Szigorú a versenydiéta. Hétről hétre változik, mert mindenkinek másként reagál rá a teste. Zöldségből például csak egy-két fajtát fogyaszthatok. Nem fér bele a csalás, szülinapokon sajnos nemet kell mondanom a tortára, és nem mehetek étterembe sem. Sok lemondással jár, de megéri. Sokszor mondogatom: egy pizzaszeletre sem cserélném le a versenyzés örömét – fogalmazott Virág. 

Fátrai Virág nemrég Siófokon indult el a Miss Muscle Beach versenyen. Két kategóriában is győzedelmeskedett. 
 

Azt mondja, az edzésekre, ha fáradt, akkor is megy, mert nem lehet kifogás. Augusztusban a siófoki SCITEC Muscle Beach versenyen két kategóriában is győzni tudott. Ő lett a bikini fitnesz kategória győztese és az abszolút Ms. Muscle Beach 2022 címet is ő érdemelte ki. 

– Nyáron rengeteget készültem. A siófoki nemzetközi versenyre több országból érkeztek versenyzők. A tavaszi versenyszezon sikerei pedig meghozták a jó hírt: a budapesti EB-re is kvalifikáltam magam. Novemberben aztán Las Vegasba utazom, a Natural Olympiára – sorolta a versenyző. 

A győri lány vallja: a versenyek komoly lelki felkészüléssel is járnak. Az edzések előtt csak a cél jár a fejében, és minden étkezéskor a versenyeire gondol. Az utóbbi időben tizenkét kilogrammtól szabadult meg. 

– Bárki megehet mellettem egy hamburgert. Sosem ítéltem el a túlsúlyos embereket, de fontos, hogy tudjuk: a fogyás csupán elhatározás kérdése. Nem kell salátán élni, de oda kell figyelni az étkezésre. Mindenki képes rá. Amikor épp nem edzek és dolgozom, akkor szívesen sportolok: aktívan teniszezem, síelek, illetve utazni is imádok – zárta szavait a testépítő. 

Fátrai Virágra októberben és novemberben is komoly feladatok várnak. A versenyek után szeretne egy kicsit pihenni, az edzéseket folytatva. Aztán a diétát is mellőzni fogja egy rövid időre. De csak addig, amíg el nem kezd felkészülni a tavaszi versenyszezonra. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában