Argentínából tértek haza az ősei nagycenki nyughelyére a Széchényi-leszármazott hamvai

Széchenyi Sándor az Országos Széchényi Könyvtár megalapítójának, Széchényi Ferencnek, valamint Széchenyi István testvérének, Széchényi Lajosnak az egyenes ági leszármazottja. Már az Argentínába történő hazaérkezése után beszélgettünk vele, és egy szívmelengető történet bontakozott ki.

– Édesapám 1990-ben részt vett a Széchenyi család találkozóján, és 1991 áprilisában, nyugdíjba vonulása után tért vissza Magyarországra. Ott élt hat évig, 1996 decemberéig. Ekkor halt meg, itt, Argentínában, a patagóniai Neuquénben lévő házamban, amikor a karácsonyi és a családi ünnepekre látogatott el hozzánk – kezd a történet elmesélésébe Széchenyi Sándor. 

– Súlyos tüdőgyulladás következtében húsz napig volt kórházban, és akkor kért meg, hogy halála esetén vigyem el a nagycenki temetőbe és mauzóleumba, apai nagyszüleihez, Széchenyi Gézához és Hoyos Terézhez. Ez volt az utolsó kívánsága, mielőtt meghalt. Ezt akkor, és utána még több évig is nagyon nehéznek tűnt megtenni a mindennapos munka, a családalapítás tennivalói mellett, de a magas költségek és az adminisztrációs nehézségek miatt is – tudtuk meg. 

– 2020-ban volt a Széchenyi család újabb találkozója, akkor Andy bátyámmal közösen felhoztuk édesapám földi maradványait egy magántemetőből, elhamvasztattuk, de aztán jött a Covid–19-járvány és nem tudtunk utazni. Aztán idén végre úgy dönthettem, hogy a feleségemmel, Monicával együtt megveszem a jegyeket, és végül teljesítettük a kívánságát, hazavittük édesapámat, hogy az ősei földjében lelje meg végső nyughelyét – mondta el Széchenyi Sándor. 

Az édesapa, Széchenyi Géza László 1926-ban született Csokonyavisontán, a második világháború után Ausztriába menekült, Grazban tanult, majd Argentínában élte le aktív életét, amelynek hálás volt a befogadásért. Öt gyermekéről gondoskodott. 

A nagycenki temetési beszédben elhangzott, hogy a szeretettel búcsúzó gyermekei hálásak neki azért, hogy átadta nekik az alázatra, a szeretetre, a család fontosságára és a hálára épülő értékrendjét, és azért, hogy megtanította őket szeretni Argentínát és Magyarországot egyaránt. 

– Egy álmom vált valóra azzal, amikor 2014-ben először utaztam Magyarországra, mivel hosszú évekig tűnt úgy, hogy nem fogok tudni eljutni oda, hogy megnézzem a másik hazámat. Argentínában magyarként nevelkedtünk, magyar szokásokkal, értékrenddel, de az odautazás lehetőségét meglehetősen nehéznek láttam. De az életben minden beteljesülhet, és így ez is megtörtént – mondta el Sándor. 

2015-ben ismét részt vett a Széchenyi család soproni találkozóján, ezt az utat Tomás fiával együtt tette meg. Jövőre pedig a tervek szerint augusztusban visszatér, hogy részt vegyen a családi találkozón, és teljesítse vállalt kötelezettségeit iskolai előadások, valamint egy sportprojektben történő részvétel tekintetében. 

Amikor mostani látogatásáról kérdezzük, érezhetően elragadtatottan mesél a tapasztalatairól. 

– Szinte egész Magyarországot bejártam, hogy behatóan megismerjem életmódjukat, szokásaikat, folklórjukat, családom élettereit és sok mindent, ami érdekel. Ez egy gyönyörű ország, nagyon meghatódtam, és könnyeket is hullattam, de örülök, hogy beutazhattam a hazámat, az őseimét, és tudom, mennyit tettek ezért a nemzetért. Ma óriási szükség van arra, hogy tegyek valamit ezért a nemzetért, és ezért vállaltam a kötelezettségeket – hangsúlyozta Széchenyi Sándor.