A soproni fotós a kuruc-dombi salakpályától a Forma-1-es Európa Nagydíjig jutott

– Vissza tud emlékezni arra, hogy melyik volt az első olyan képe, amit ha még nem is hivatásos sportfotósként, de már sportfotós fejjel gondolkodva készített el?

– Az első tudatos sportfotót 13 éves korom környékén készítettem. A barátaim fociztak a kuruc-dombi sporttelep (Halász Miklós Sporttelep) salakos pályáján és a szálló porban, a nyári lemenő nap ellenfényében a háló mögül egy jól megkomponált képet készítettem.

– Miért éppen a sportfotózást választotta?

– Amikor kezdett kialakulni, hogy szeretnék fotózással foglalkozni, két terület érdekelt. Az egyik a sport, a másik a fesztiválok, koncertek világa, mindenképpen az, amiben dinamizmus, mozgás van. Első VOLT Fesztiválomon 17 évesen vettem részt, ott a fellépők színpadi mozgását, a fényeket, érzelemteli arcokat találtam izgalmasnak. 7–8 évig ez a két terület foglalkoztatott, aztán – az igazán jóra törekedve – tudatosult, hogy választanom kell: így a sport lett az egyetlen irányvonal.

– Pályája kezdetén gyakran láthattuk a képeit kiállításokon is.

– Tinédzserkoromban a kiállítás volt az a lehetőség, ahol meg tudtam mutatni, mit csinálok. A közösségi média azonban ezt aztán felváltotta, ahol ugyan nem olyan jó minőségben, de hatékonyabban közzétehetők a munkáim. A közösségi médiás jelenlét mellett szól, hogy – a kiállítással ellentétben – minden egyes sportesemény után azonnal közzétehetem a friss képeket.

– Vannak-e a sportágakban kedvenc jelenetei, amit különösen szeret fényképezni? Egy kosárlabdameccsen a lepattanóért vívott csata, esetleg egy látványos becsúszás egy focimeccsen?

– Az egyes sportágaknak megvannak a maguk jellemző képei, például ahogy büntetőt dob egy kosaras. A távolugró is mindig ugyanolyan mozdulatot végez, és a labdarúgásban is vannak tipikus képek. Az emberek szeretik a megszokott képeket látni a kedvenc sportolóikról, de a fontos az, hogy jól elkapott legyen a pillanat. Egyáltalán nem gond, hogy a megszokott mozdulatokat örökítjük meg, mert ezeket is meg lehet egyedien valósítani. A sportfotózásban a versenyek alatt, előtt, után elkapott portrék is ilyenek. De emellett lehetnek kiszámíthatatlan történések is. Elég, ha visszagondolunk, hogy az elmúlt időszakban olyan balesetek voltak a Forma–1-ben, amelyeket korábban csak a videójátékokban tudtunk elképzelni. Vagy a kapus Gulácsi hatalmas hibája az előző Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Lankadatlan éberséggel kell figyelnem, hogy megörökítsek ilyeneket. „Számíts a kiszámíthatatlanra” – a sportfotózásban az a jó, hogy minden meccs és verseny más, nincs két egyforma helyzet.

– Miként került kapcsolatba a Forma–1 világával?

– Egészen pici gyermekkorom óta, ahogy a fiúk többségét, érdekeltek az autók, a vonatok. Mindig lenyűgözött a Forma–1, már gyermekkoromban is nyomon követtem a versenysorozatot. A Forma–1 a csúcs, ezért kitűztem magam elé célként azt a lehetetlennek látszó küldetést, hogy magyar fotósként bekerüljek a száguldó cirkusz világába. Ez 2016-ban sikerült, az első futamom a bakui Európa Nagydíj volt. Budapesten korábban már számos alkalommal jártam szurkolóként, és úgy vélem, ez jó alapot adott ahhoz, hogy később a versenyeken dolgozó fotósként át tudjam adni a hangulatot. Átéltem, így pontosan tudom, hogy milyen az, amikor hajnalban kell kelni, milyen a tűző napon vagy éppen a zuhogó esőben, sárban felgyalogolni a domboldalra, és tudom, hogy egy néző miként látja ezt a versenyt.

– Egy hivatalos fotóstól megkérdezhetjük, hogy ki a kedvenc autóversenyzője és melyik a kedvenc futama?

– Michael Schumacher versenyzését csodálva nőttem fel, az ő sikeréért szorítottam a futamokon. Most azért szurkolok, hogy izgalmas legyen a verseny, a nézők minél érdekfeszítőbb versengést lássanak. A futamok közül a bakui a kedvencem, mert ezt fotóztam először, már összesen négy alkalommal dolgozhattam itt.

– Elérte a csúcsot, a Forma–1 hivatalos fotósa lett. Milyen tervei vannak, esetleg van még valamilyen tétel a szakmai „bakancslistán”?

– Sopron a nemzet sportvárosa, rengeteg sportágban igazán sokrétű sportélet folyik itt és a térségben. Ugyanolyan izgalmas helyben is a sportegyesületek eseményein fotózni, hiszen a mozgás, a sportöröm mindenhol ugyanaz. Hamarosan megjelenik egy könyv a Sopron Basket női kosárlabdacsapat idei Euroliga-győzelméről, amelynek a létrejöttében közreműködhettem és fotóim is vannak benne.

És van számos olyan sportág is, amelyet még fotózni szeretnék. A Forma–1-ben magyar fotósként, „nem érintettként” elfogulatlanul vagyok jelen, így, ha bakancslistáról beszélünk, akkor vágyam egy olyan eseményre eljutni, amely érzelmi többlettel is bír: szeretnék magyar fotósként, nyári olimpián, magyar aranyérmet fotózni.