Ebéd után koncertek

2022.08.06. 19:33

Szarvas és vaddisznó rotyogott a bográcsokban a halászi főzőversenyen - Fotók

Elsősorban szarvas, de mellette vaddisznó és harcsa is főtt a bográcsokban a Szigetközi Hal- és Vadfőző Verseny keretében Halásziban a helyi sportpálya mellett.

kisalföld.hu

Fotó: Kerekes István

Ebéd után a halászi csoportok, a Répa Retek Mogyoró együttes, Leblanc Győző operaénekes, Laci betyár, a Fekete Bárányok, az Abba Sisters szórakoztatták a közönséget. Az este 9 órai tűzijátékot követően a színpad a Republicé. Az estet nosztalgiadiszkó zárja.

Amint azt Majthényi Tamás halászi polgármestertől megtudtuk, idén tizenöt csapat mérte össze főzőtudományát a versenyen.

– Szerettünk volna valamit tenni a közösségért, ezért is neveztünk a versenyre és igyekeztünk valami finomat is főzni – avatott be Puter János, aki a parndorfi postás kollégákkal közösen csülköt kevergetett az üstben. 

Mayer Dávid és csapata a helyi sportegyesület színeiben szarvaspörkölttel nevezett a megmérettetésre, idén immár másodszor. Az étel egyik különlegességét a saját szedésű vargánya adta, de vörösbor is került a pörköltbe. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában