3 hétig küzdöttek a több agyvérzésen is átesett kislány életéért - A Jóakarat hídján keresztül támogatjuk a Dunakilitin élő családot

A féléves Nara harmadik gyerekként, 840 grammal érkezett a Patak családba. Az életéért három hétig küzdöttek, két agyvérzést kapott és azóta több műtéten is átesett. Május óta Budapesten kezelik. Az aprócska lány élni akar.

Mészely Réka

Májusban vitték a budapesti kórházba a kislányt, azóta családja hazavárja. A felvételen az édesanya, Patakné Tóth Vanda. Fotó: Mészely Réka

Boldogan fogtak új életbe Dunakilitin Patakék tavaly: családi házat vásároltak, szépítgették. Patakné Tóth Vanda férjével két gyermeke – egy 12 éves kislány és egy 3 és fél éves fiú – mellett egy újabb családtag érkezésére számított a felújított, szép otthonba. Egy magzat elvesztése után tovább reménykedtek, és nagy volt az öröm, amikor a fiatalasszony újra várandós lett. 

– 2021 decemberében, 24 hetes terhességem idején az egész családunk elkapta a Covidot, a férjem dolgozni nem tudott. Idén január 4-én megindult a szülés. Bementünk a mosonmagyar- óvári kórházba, ahonnan rohammentő vitt Győrbe. Este megszületett a lányunk, Patak Nara 840 grammal, akinek életéért három hétig küzdöttek, úgy, hogy közben két agyvérzése is lett. De a lányom élni akart! – kezdi történetüket az édesanya. 

A bajok sora még csak itt kezdődött. A kislány 94 napot töltött a győri koraszülöttosztályon, míg édesanyja is kétszer kórházba került, és műtötték is, ami alatt az édesapa sem tudott dolgozni. 

Narát már hatszor műtötték, és most a hetedik beavatkozásra vár.

– Narához a mindennapos bejárás nem volt könnyű, és ezt anyagilag is megéreztük. Sajnos az anyagi helyzetünk azóta sem változott, hiszen a munkakiesés nehéz helyzetbe hozott. Április 7-én a pici lányunk végre haza jöhetett, de előtte két műtéten esett át Budapesten. Narának agyvízelvezetésre van szüksége. Sajnos, amikor hazahoztuk, akkor derült ki, hogy újabb beavatkozásra van szükség. Május 9-én Budapestre vittük abban a reményben, hogy beteszik a végleges shuntöt és jöhetünk egy hét után haza. Azóta kórházban van, és a főváros a második otthonunk – panaszolta az édesanya. 

A féléves kislányt hatszor műtötték, és most a hetedik beavatkozásra várnak. A család sok mindenen túl van, de bíznak benne, hogy hamarosan hazakerülhet végleg. 

– Amíg nem hozhatjuk haza, addig én Dunakiliti és Budapest között ingázom. Lelkileg nagyon megvisel minket, a testvéreit, a közelállókat egyaránt. Az anyagiak miatt nem egy napot töltök Budapesten, mert így az utazás drága lenne, hanem általában három napokat, és így a nagyobb gyerekek is talán jobban viselik a hiányomat – avatott be Vanda. 

A Jóakarat hídján keresztül, olvasóinknak hála, támogatjuk a családot 200 ezer forinttal, amit az utazás mellett pelenkára, vitaminra, gyógyszerre, tápszerre, illetve majd a kislány fejlesztésére is fordíthatnak, hiszen a járás és a beszéd is kérdéses még a csöppség számára. 

Támogatás a családnakAki a kislány családjának segítene, a Példa Egyesület a Szigetközi Gyermekekért 58600252-11250591-es (DT Bank) számlaszámán adakozhat, a közleménybe írják: Nara. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában