Világháborús raktár a garázsban: az ország egyik ritka gyűjteménye a győri Szilbek Béláé

– Azt kérdezi, hogy túlélte-e a pilóta? Aligha. Nézze ezeket a lyukakat: lövések, repeszek nyoma – magyarázza nekem lelkesen, miközben szeretettel simítja körbe a Bakonyban talált rozsdás sisakot. Szilbek Béla a második világháborúban a megyében, illetve tágítva a kört, a Dunántúlon lezuhant repülőgépek darabjait, a katonák felszerelését gyűjti garázsában.

Egy amerikai túlélővel is találkozott

Szilbek Béla általános iskolásként szeretett bele a repülőgépek makettjeibe, aztán pilótának készült, de szemüvege miatt nem vették fel, így maradt a földön és repülőgép-szerelőként végzett. A kilencvenes években kezdte kutatásait, mára az ország egyik legismertebb gyűjtője, a téma amatőr szakértője lett. Sziszifuszi munkával szed össze mindent egy-egy lelőtt gépről. Eleinte az egész országban kereste a tárgyakat, mára szűkítette a kört, főleg az egykori Győr, Moson, Sopron vármegyék területére; 10–12 lezuhant repülőről biztosan tud. Így Nyúlon, Győrzámolyon, Győrszentmártonban (Pannonhalmán), Ikrényben – ez a gép kettészakadt, a két fél egymástól kilométerekre csapódott be a földbe –, aztán Vámosszabadi környékén, ahol három, egy bombázó és két vadászgép is lezuhant. Van, amit interneten vásárol meg, de sok mindent maga kutat fel. Egyre kevesebb a maradvány: az ötvenes években a vasgyűjtő akciókkal amit lehet, összeszedtek. Nagyobb darabok már csak elvétve bukkannak fel, mondjuk a Bakonyban. Szóbeszédek, leírások után kezd el kutatni, felkeresi a szemtanúkat, felveszi a kapcsolatot az amerikai hatóságokkal. A tengerentúlról a mai napig érkeznek a katonasírokat felkutató csoportok; volt, hogy találkozott is egy túlélővel, neki szervezett látogatást az egykori börtönébe, Budapesten.

Fűthető amerikai pilótaruha

Kezdésként előszed egy propellert, majd egy Liberator csillagmotorjának hengerét. A gyűjteménye 163 darabos, ebből kettő kölcsönben van nála: egy német Luftwaffe-térkép, illetve egy komplett gyújtóberendezés egy Messerschmitt motorjához. Vállfára akaszt egy tökéletes épségű, elektromosan fűthető amerikai pilótaruhát, benne fűtőszálak futnak, villamos dugó lóg ki belőle, azt a deréktáji csatlakozóba bedugva zártuk az áramkört. Varrásában messzire csillog a General Electric felirat, a nagyvállalat számtalan ilyet gyártott. Megbeszéljük, hogy nemcsak a katonák számában, de a két szemben álló fél felszereltségében is nagy volt a különbség a szövetségesek javára. A lövészek például a hideg ellen vastag irhabőr kesztyűt kaptak; igaz, a magyaroké ugyancsak tekintélyt követelő példány, de a legnagyobb zimankóban is melegen tartotta az ujjakat.  

– Értékesek-e ezek a tárgyak? Nekem igen. A Magyar Királyi Honvéd Légierő bármilyen alkatrésze, felszerelése például nagyon értékes. Szintén az a gépek egykori személyzetének, akik leírhatatlanul boldogok, ha abból a gépből, amellyel húszévesen hazánk felett lelőtték őket, csak egy féltenyérnyi darabot is visszakapnak – jegyzi meg.  

Térképek a nyakba tekerve

Szilbek Béla újabb dobozt vesz elő, előkerül a repülőssisak épen maradt párja, maga javította. Aztán gyorsan egy bombázó oxigénpalackját csomagolja ki, a gép a Zala megyei Nagybakónak határában zuhant le 1944-ben. Öntömítő olajtartály egy darabja a következő csoda, amelynek anyaga a kisebb lyukakat magától tömítette be, majd beszélgetőtársunk kibont egy sálakat rejtő dobozt. Az egyiken Közép-Európa, a másikon Balaton és Győr, a harmadikon pedig Dél-Olaszország, ahonnét az amerikai gépek java felszállt hazánk bombázására. A selyemtérképeket a személyzet könnyen elrejthette, ha földet ért, erről tájékozódhatott. Nem áztak el, nem zörögtek. 

Fájó szívvel hagyjuk ott a garázst, hiszen a kincsek java részét még nem láttuk, erre napok kellenének. Jó lenne a tárgyakat kiállítani, beszélgetőtársunk a győri múzeumnál már próbálkozott ezzel, egyelőre nem tudtak neki helyet adni.