Megyei Amatőr Horgász Csapatbajnokság

2022.06.10. 09:04

Több tíz, és húsz kilogramm közötti fogás is született a versenyen

Május végén rendezték meg a Megyei Amatőr Horgász Csapatbajnokság Abdán.

kisalfold.hu

A horgászokat vendégül látó Abdai Horgász Egyesület reggelivel, kávéval, majd ebéddel és frissítővel várta az érkező horgászokat. A versenyen kilenc csapatban harminchat horgász mérte össze tudását. Az edzésnapok tapasztalata szerint jó fogásokra lehetett számítani, a kérdés már csak az volt, hogy reagálnak-e a halak a beérkező hidegfrontra. A versenyen 4 szektorban horgásztak a versenyzők, akik több módszert is bevetettek a halfogás érdekében, előkerültek match botok, feeder botok, és a bolognai botok is. A már említett hidegfronttal betörő szél is nehezítette a horgászok dolgát, de a szép fogások így sem maradtak el. Több tíz, és húsz kilogramm közötti fogás is született, ami három óra alatt kimondottan jónak számít. A versenyen egy 10 kg feletti ponty is szákba került.

A versenyt a Szigetköz HE csapata nyerte 12 ponttal, és közel ötven kilogramm fogott hallal. Második helyen végzett a MOFÉM HE csapata, harmadik helyen pedig a házigazda Abdai HE csapata. További eredmények: 4. Mosonmagyaróvár HE, 5. Győr-Gyárvárosi SHE, 6. Levél HE, 7. Győr-Újvárosi HE, 8. Gönyűi HE., 9. Rábatext HE.

Címkék#horgászat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában