Igazi ünnep a folyók városában

2022.06.05. 17:05

Szezonnyitó hajós felvonulás indult Győrből - Sok-sok fotó

Víz és vízpart egyaránt megtelt vasárnap délután Győrben. A kenuktól a dingiken át a motoros csónakokig, hajókig vonultatták fel kedvenc eszközeiket a kapitányok.

kisalfold.hu

Fotó: Huszár Gábor

A  város első hajósfelvonulásása vasárnap fél háromkor indult Győrből, az Aranyparttól le egészen az Ipar-csatornáig, ahol visszafordultak és a Radó-sziget megkerülésével mentek fel a Szúnyog- szigetig, ahonnét az Aranypartra térnek vissza. 

Nagy sikerrel zárult az első hajós felvonulás Győrben. Mint arról korábban írtunk, a Gönyű-Vének torkolati műtárgynak köszönhető magasabb vízállás kedvez a Mosoni-Duna vízi forgalmának is. A várakozások szerint mostantól lényegesen több hajós érkezik majd erre a szakaszra. Ennek alkalmából, hagyományteremtő jelleggel szervezték meg az első hajós felvonulást. Több mint ötven hajós vett részt az eseményen és sokan keresték fel az Aranypartot, illetve a belvárosi vízparti sétányt, hogy néhány felvételt készítsenek.

– Van egy Győr és környéke hajós csoport, már több közös programot szerveztünk és ezt is egy nagyon jó kezdeményezésnek tartjuk – mondta Farkas Dávid, aki motorcsónakkal vett részt a felvonuláson. 

Vitális József egy régi csónakot alakított át, hogy jobban passzoljon a horgászathoz.

– Tetszik az ötlet, jó lehetőség arra, hogy találkozzunk másokkal és ne otthon a négy fal között üljünk. Horgászként csak azt remélem, hogy a vízszint emelkedés után is tudunk majd halakat fogni.

Sokan nézőként csatlakoztak az eseményhez Takács Tamás egy ismerősével érkezett, a programról is tőle hallott, így a szabadnapjukon kijöttek.

A felvonulók között néhány emberi erővel hajtott vízi jármű is volt.

– Nagyon jó volt, sokan integettek és fényképeztek. A magasabb vízállással nekünk is könnyebb dolgunk lesz az edzéseken –  mondta el Hegedűs Péter a SZESE Dragon Killers sárkányhajó csapat vezetője. –  Egyrészt az egyetemet képviseltük, másrészről a Széchenyi Társaság molinóját is magunkkal hoztuk. Az 109-es Győri csata idején, Széchenyi információval is segítette a harcolókat. Többek között Győrből Komáromba evezett csónakkal, erre is szerettünk volna megemlékezni. Két év múlva a 21. évfordulón pedig nagyobb eseményt is szeretnénk szervezni.

A felvonulást a vízi rendőrség, a városrendészet és a vízi polgárőrség hajója is kísérte, ügyelve a biztonságra és a szabályok betartására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában