Szedd magad!

2022.06.16. 07:13

Kezdődik a levendulaszezon, Győr-Moson-Sopron megyében nyitnak a levendulakertek

Simon Roberta, Tama István

A Rábaközi Levendulás idén először nyitja ki kapuit. Kristófné Jakab Viktória szervező már szedett az illatos gyógynövényből. Fotó: Csapó Balázs

Fotó: Csapó Balázs

Levendulaillatú levegő, lila virágmező, szüreti élmény, egyedi kézműves termékek vására, finom ételek és hangulatos zene, a gyermekeknek kézműves-foglalkozások, kincskeresés és számos meglepetés várja azokat, akik hétvégén kilátogatnak az V. Levendulafesztiválra Máriakálnokra, a Hegyi család levendulaültetvényére. 

Aki a Máriakálnokon élő Hegyi Tamást ismeri, meg sem lepődik, hogy a kétgyermekes édesapa és felesége mindig újdonságokkal rukkol elő. Mosonmagyaróvár térségében elsőként nyitották meg levenduláskertjüket Szedd magad! akció keretében. Ma már hagyománya van a kálnoki levendulafesztiválnak. 

– 2016 októberében 1,2 hektáron ültettünk francia levendulát, közel 13 ezer tövet. Tavaly ősszel halloween tökökkel is próbálkoztunk, tavasszal pedig megrendeztük az első tulipánszüretünket is – avatta be lapunkat Hegyi Tamás, aki hétvégén örömmel ad majd tippeket, ötleteket a levendula felhasználásához a fesztiválra érkezőknek. 

Az érdeklődők megkóstolhatják és meg is vásárolhatják saját készítésű levendulás termékeiket, köztük a levendulás sült teát, ami arany minősítést kapott idén a Magyar Ízek Versenyén. 

Hegyi Tamás feleségével, Hegyiné Balogh Kittivel és két kisfiukkal, Olivérrel és Boldizsárral. Fotó: Csapó Balázs

Élményvezetés ajándékba 

A házigazdák június 18–19-én 9 és 19 óra között várják a fesztiválozni vágyókat családias környezetben. 

– A termelői és kézművesvásár mellett ínycsiklandó ételek és hűsítő italok is készülnek nálunk. A legügyesebb szerencsekerék-pörgetők elektromos autós élményvezetésen vehetnek részt. Mándics Anna parfümőr is ellátogat a fesztiválra. Lesz egy szuper bemutatótermünk, ahol work­shopokat fogunk tartani, illetve látványlepárlás is a terveink között szerepel. Lehet jógázni a levendulásban, és közben a GaálJazzBand húzza a talpalávalót. A Példa Egyesület a Szigetközi Gyermekekért adományt gyűjt, melyet a hátrányos helyzetű gyermekek nyári táboroztatására fordítanak – sorolta Hegyi Tamás. 
az első kert a Rábaközben 

Kristófné Jakab Viktória és családja évek óta dédelgetik Csorna határában, Csatárimajorban kis levendulásukat, amit idén először pénteken kinyitnak a nagyközönség előtt. 

– A lila színben pompázó aprócska kertünkben eddig csak magunknak szedtünk az illatos virágainkból, amiből aztán olajat és vizet pároltattunk. Idén úgy döntöttünk, kitárjuk a kapukat, hogy ne csak mi gyönyörködjünk a látványos levendulamezőben. Az első rábaközi Szedd magad!-on két méretű aratótáskába szedhetik az érdeklődők a levendulát. A szüret másik elengedhetetlen kelléke a metszőolló, amit jó, ha hoznak magukkal a látogatók, mert csak korlátozott számban tudunk biztosítani. Pénteken és szombaton kézműves termékeivel csatlakozik hozzánk Csornáról csapatunk másik tagja, a Levendula Álom Kert is, a helyszínen vásárolhatnak majd többek között levendulaolajat, -vizet és szárított levendulával töltött párnácskát is – mondta el lapunknak Kristófné Jakab Viktória. 

Pénteken 13 és 18 óra között, szombaton 10–16 óráig, vasárnap 14–18 óráig tart nyitva a kert a Csorna melletti Csatárimajorban, a Kastély utca 50. szám alatt. 

Provence-i hangulat 

Idén csak hétköznap lesz Szedd magad! a Pannonhalma Provence Levendula kertjében. A nyitvatartási napokon a levendulás közepén lévő házikóban kézműves helyi portékákat vásárolhatnak az ide betérők. Július 3-án aratják le az illatos lila gyógynövényt, amire várják az önkéntesek jelentkezését. Július második szombatján makraméworkshopon és meditáción vehetnek részt a jelentkezők. 

A hétvégi gasztroshow forgataga után péntektől a Pannonhalmi Főapátság lilába borult gyógynövénykertje is fogadja a Szedd magad! levendulaszedőket a hét minden napján. A hétvégéken a levendulaaratás mellett több programmal is készülnek kicsiknek-nagyoknak, péntektől pedig a Pannonhalmi Jazznyár rendezvénysorozat zenével fűszerezi az estéket. 

Minifesztivál 

Szombaton és vasárnap is várják az érdeklődőket Szedd magad! levendulaszüretre a Bolla Birtok Fertőrákos és Balf közötti ültetvényén, amit az útról a Csárdakapui-főcsatornával átellenben lefordulva, a kerékpárúton mintegy ezer métert haladva érhetünk el. Amint azt Bolla Bencétől megtudtunk, az idén ötödik nyarukat elérő növényekről nem csak szüretelni érdemes, hanem fotók is készíthetők a birtokon. 

Fertőszéplakon idén második alkalommal rendezik meg június 25-én délután a Levendula Minifesztivált, a Széchényi-kastélyban és udvarán. A virágszüret mellett termelői piac és kézműves-forgatag várja az érdeklődőket. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában