Közös tekerés a városban

2022.05.21. 15:39

Megmutattuk a város természeti kincseit – Győri bringatúrán az olvasókkal - videó, fotók

Szombat délelőtt nagy csapat kerékpáros gyülekezett a győri vásárcsarnok előtt. Lapunk közösségi bringázására több mint hetvenen jelentkeztek, családok és baráti társaságok, fiatalok és örökifjak tekintették meg velünk Győr tucatnyi természeti értékét.

kisalfold.hu

Fotó: Nagy Gábor

 A Reflex Környezetvédő Egyesülettel és a Bringa Mánia Győrrel közösen szervezett túra végállomása a Püspökerdő volt. Csapatunk két legfiatalabb tagja, Orsós Boglárka és Weisz Gerda szüleikkel érkeztek, és velük letekerték a 35 kilométeres távot. Legalább ekkora elismerés illeti Töreki Tibort, aki 80 évesen kelt útra velünk. „Egész életemben sokat bicikliztem, a vagongyárban dolgoztam, kerékpárral jártam az üzembe. Most is sokat mozgok, fiatalos nagypapa akarok maradni” – mondta kérdésünkre. Hegykőről is érkezett házaspár a kirándulásunkra, két délelőtt dolgozó hölgy pedig a bringázás második „félidejére” csatlakozott hozzánk.

Fotók és videós beszámoló a túráról

Közös túra Lapunkkal – Együtt tekertünk A Platánsortól a Püspökerdőig

Amikor meghirdettük a Tekergők elnevezésű túránkat, 14 zöldértéket szerettünk volna felkeresni a Győri Természeti Kincskereső listájáról.

A hajnali égi áldás miatt a Rába-parti Kovaltert és a bácsai Szent Vid-dombot kiiktattuk a programból; a felázott töltéseken nem kockáztattunk. A forgalmas csomópontokban segítséget kaptunk a győri rendőröktől, akiknek a közreműködését ezúttal is köszönjük. A kerékpártúráról galériát nézhetnek a kisalfold.hu-n.A helyi zöldkincsek közül láttuk például az égig érő platánfát a Bartók Béla úton. Ezt többen a város legmagasabb fájának tartják, a hatalmas platán üzenete példaértékű: úgy érdemes új lakásokat építeni, hogy közben környezetünket is óvjuk. Túránk során érintettük az egykori bűzbombából széppé varázsolt Adyvárosi tavat, a reneszánszát élő, 124 esztendős Erzsébet ligetet. Bringázásunk csúcspontja a Holt-Marcal érintetlen természeti világa volt Gyirmótnál, míg a Szitásdombi Füvészkert is sokakat lenyűgözött Bácsán.

„Mindenki közösségben gondolkodott, figyelt a másikra, s így a lámpás kereszteződésekben is gond nélkül kerekeztünk át. Az autósok nagy többsége empatikusan állt társaságunkhoz, köszönöm a türelmüket, amikor találkoztak velünk” – mondta Laposa Tibor, a Bringa Mánia Győr túrák főszervezője, aki vezette a kirándulást. 

A végállomást a Püspökerdő jelentette, ahol a Reflex környezetvédői erdőünnepet tartottak annak örömére, hogy „Győr tüdeje” már helyi védettséget élvez. Így megmenekült az erdőpusztítással járó beruházásoktól. „Több kézműves-foglalkozást, színielőadást, kisebb koncertet tartottunk, megfőztük az erdő levesét húsos és vegán változatban, ám a legfontosabb, hogy az a több száz ember, aki kilátogatott a programjainkra, magába szívta a Püspökerdő tiszta, friss levegőjét és hazavitte ezt a jóleső érzést” – hallottuk Lajtmann Csabától, a Reflex munkatársától.

Korábban írtuk

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában