Isten országa köztünk van, ott van mindenkiben, aki hisz őbenne

Isten mindenütt jelenvalósága

Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes művész vallásos családba született, szülei, nagyszülei, felmenői római katolikusok voltak mindkét részről. Legelső emlékei közé tartozik, hogy édesapja, édesanyja fogják kétfelől a kezét, nővéreivel a templomba indul a család. Úgy véli, érzékeny gyermekként sok minden eldőlt – későbbi életét tekintve – azokban az időkben, alázatot, Isten mindenütt jelenvalóságát tapasztalhatta meg egész kicsiny gyermekként.

A hit erejéről azt mondja, nem létezik nap, hogy ne adna érte hálát, igazi kegyelemként éli meg. „Biztos alapokat nyertem a hit által, s merészséget, szabadságot is, mivel Istenre merem bízni magam. Ez persze, nem jelenti azt, hogy nekem ne lennének kérdéseim, kétségeim bizonyos dolgok felől, de egy valami mindig alap az életemben, egy valamire mindig minden körülmények közt számíthatok, s az nem más, mint Isten szeretete, figyelme. A hit ereje tart meg az elbizakodottság ördögétől, siker nem tesz kevéllyé, bukás nem küld padlóra, nem ingathat meg.” Kubik Anna a szakmájában hamar megtalálta az utat, ahogy mondja, az ars poeticáját egy Ady-versben ismerte fel, s ami életre szólóan határozza meg feladatát a színészi pályáján: „még az álmokat se hazudni, / mégis víg hitet adni másnak, / kísérő sírást a sírásnak.” Istennel való kapcsolatáról azt mondja, nagyon személyes, nem könnyű beszélni róla és talán nem is lehet. Ferenc pápa szavait idézte a művésznő, az Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén a Szentatya egyik legfontosabb tanácsa az volt: Jó lenne, ha minden ember rendezné kapcsolatát Istennel! „Azt gondolom, hogy ez egyedi minden esetben, nagyon-nagyon személyes, miután nincs két egyforma emberi lény, Isten egyedi csodái vagyunk. Eljutottam abba a korba, amikor már legtöbbször nem kér az ember a Fennvalótól, hanem csak a hálát érzi, köszöni meg minden apró rezzenéséért. Ahogy öregszem, egyre inkább átérzem a teremtett világ elképesztő élményét. A legnagyobb ajándék talán a képzelet, amit művészként kaphattam Istentől. Általa juthattam misztikus élményekhez, amelyek szavakkal nem leírhatók.”

Kubik Anna szerint, a szeretet parancsa az, ami békességet hozhatna a világra, amit viszont legtöbbször rendre birtoklással, érdekekkel, önzéssel tévesztünk össze. Márai Sándor szavait hozza fel, aki szerint „szeretni annyi, mint szolgálni”, jó lenne ezt mindannyiunknak észben tartani. „Továbbá az emberi méltóság kifejeződése és a tiszteletadás az, amit, ha elmulasztunk gyakorolni, örök békétlenséget szül. Egymás sérelmeit felfogni nem könnyű, a megbocsátás sem tartozik mindennapos dolgaink közé, ráadásul ezt meg kéne előzni a bűnbánat nehéz folyamatának is. A nagyon is esendő, kapzsi, törékeny ember mindenhatónak képzeli magát, s feledve isteni parancsokat, a természet felett is uralkodni akar elbizakodottságában – hívja fel a figyelmet a színművésznő, aki arról is beszél, hogy húsvétkor „fölzeng a világ”, ahogy Pilinszky írja. Az emberiség megváltásának hatalmas ünnepe, a megújulás, az örök élet bizonyossága, maga a remény. Nincs szebb, példamutatóbb ünnepe a keresztény világnak. Ennek maradéktalan megértéséhez, megéléséhez azonban az út szenvedésen, böjtön, elcsöndesülésen keresztül vezet. Kubik Anna a csöndesség szükségére is rámutat: „Mai világunk elutasítja a halállal való ismerkedést, tabuként kezeljük az erről való gondolkodást is, ugyanígy a szenvedésre sem készülünk fel, semmilyen áldozatot nem akarunk vállalni. A csönd helyett is a zaj mindent elsöprő diktatúrájában tobzódunk, mert a csönd fáj a mai embernek. Végsőkig hárítjuk a szembesülést önmagunkkal. Pedig lenne mit észlelni és megérteni a csönd által.”

A szeretet legmagasabb foka az irgalom

Eperjes Károly Kossuth-díjas és Jászai-díjas színművész arra a kérdésre, mikor érezte, hogy Isten megszólítja, a következő választ adta: „Először a keresztvíz alatt szólított meg Isten, meg akkor is, amikor édesanyám méhében megfogantam, de felnőtt koromban is volt több olyan pillanat, amikor úgy éreztem, hogy Isten szólít, szól hozzám. Én pedig igyekeztem, hogy egyre inkább jó válaszokat adjak az ő kérésére. Jövőre lesz harminc éve, hogy megértettem a Miatyánk lényegét, a katekizmus lényegét: „Add meg nekünk a mindennapi kenyerünket.” Ez azt jelenti, hogy napi szentáldozásra igyekszem menni, mert azt mondja Jézus: „Veletek leszek mindennap a világ végéig”. Én pedig szentáldozásommal szeretném, hogy ez így legyen.” A színművész szerint, Isten nélkül lehet élni, de meghalni nem, ami egyben számára azt is magában foglalja, Isten nélkül nem érdemes élni, mert még meghalni sem lehet nélküle.

Eperjes Károly húsvét üzenetéről azt mondja, igyekezzen mindenki úgy élni, hogy legyen a szívében béke, és akkor maga is békét tud sugározni. Ha valaki elveszíti a lelki békéjét, az előbb-utóbb bajt okoz a világnak. A színművész Szent II. János Pál pápától idézve azt vallja, hogy a szeretet legmagasabb foka az irgalom. „Az Úr Jézus is ezt gyakorolja fenn a kereszten. Imádkozik a kínzóiért és értünk, gyarló bűnösökért is. Krisztusé az utolsó szó, és az utolsó szó pedig az irgalmas szeretet. Nekünk, embereknek semmi más dolgunk nincs, mint törekedni erre az irgalmas szeretetre. Nem könnyű, sőt egyre nehezebb, de nagyon megéri.”

A hit erejéről a színművész úgy fogalmazott: „A Bibliában azt olvassuk, a hit által jön a megigazulás. Igyekezzen mindenki hit által megigazulni, és Jézus adja meg a választ arra, hogy mi is a megigazulás. „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Haladjunk Krisztus útján, mert ő az igazság, és az ő általa kínált örök életre juthatunk. Ez húsvét üzenete, ez a feltámadás üzenete, erre készüljünk, bármilyen nehéz helyzetben is vagyunk, ez az egyetlen igazi kapaszkodó pont. A krisztusi úton kell menni – mondja Eperjes Károly és mindenkinek azt tanácsolja, hogy keresse meg a lelkében azt a központot, amit az Úr Jézus kér.

Jézussal való találkozás az imádságban

Dr. Csókay András nemzetközi hírű magyar idegsebész orvosi munkája mellett missziós szolgálattal fáradhatatlanul járja az országot. A hit ereje a mindennapok során kézzelfoghatóvá válik, mint mondja, néhány nappal ezelőtt a műtőasztalon majdnem elvérzett egy beteg, nagyon erős imádsággal sikerült uralni a helyzetet. Az imádságban született a válasz az orvosi megoldásra. Hozzátette: „Számtalanszor megtapasztaltam, hogy ha megoldhatatlannak látszó problémával állok szemben, és elkezdek Istenhez imádkozni, lejutok egy olyan lelki mélységre, ahol az igazsággal találkozom. Nagyon sokszor átéreztem, hogy az imádság segít, műtétek közben is, ahol természetesen szakmaiság is ott van a legmagasabb fokon, de ahhoz, hogy az igazságot meglássa az ember, legyen az egy tudományos igazság, ahhoz nagyon a lélek mélyén kell járni, és ez segíti a Jézussal való találkozást az imádságban”. Az idegsebész ugyanakkor rámutat arra is, ha Krisztus nem vállalja az elképesztő szenvedést az emberiségért, a nagypénteki keresztáldozatot, akkor a kereszténység nem lenne más, mint az ember kigúnyolása. Jézus vállalta a szenvedést, és most ugyanúgy szenved, például a jelenlegi orosz-ukrán háború áldozataival, de Jézus ott volt Auschwitzban is, ő együtt szenved a szenvedőkkel. Jézus hiteles, azzal, hogy megtörtént a feltámadás, a test feltámadása, azé a testté, aki itt élt és szenvedett, küzdött közöttünk a földön, bebizonyította, hogy a jövőnk már megtörtént. Jézus feltámadása arra is bizonyíték, hogy nem olyat várunk, ami még nem történt meg. Ha az ember ezt végiggondolja, akkor semmilyen veszélyes helyzetben nem fog félni. A feltámadás biztos tudata megadja a félelem nélküli életnek a lehetőségét. Ez a húsvét lényege, ezt még karácsonykor nem érezzük, ott még csak a Megváltó megszületésének örülünk. A húsvét teszi rá a végleges pecsétet arra, hogy bármilyen nehéz körülmények között boldogok lehetünk akkor, ha Isten országában élünk. Isten országa pedig köztünk van, ott van mindenkiben, aki hisz őbenne. Istenszeretőknek minden a javukra válik, mert benne vannak az örök életben, bármilyen borzalmak is történjenek itt a földön. Ezt azonban csak akkor lehet megérteni, ha elhiszi az ember az evangéliumot és nem mesének gondolja azt. Nem a kereszten lévő, hanem a teljes valójában, azaz a testi és lelki ereje teljében feltámadt Krisztusban kell hinnünk, és abban, hogy mi is így fogunk feltámadni. Ehhez egy dolog kell, jónak kell lenni, ami nem nehéz feladat. A tízparancsolat betartása elég az üdvösséghez – mondta dr. Csókay András hozzátéve, bárhol vagyunk, a földön vagy a világűrben, Jézus Krisztus ott van bennünk, és aki hitében nem nyitott erre, az nem fogja felismerni. Húsvét egy jó alkalom arra, hogy a feltámadás felidézésével hitünk erősödjön és ünnepeljünk.

Értékeset feláldozni egy még értékesebb létrehozásáért

Rákász Gergely koncertorgonista húsvét közeledtével a mindennapok áldozatvállalásáról beszélt. Számtalanszor meséljük Ozirisz, Mitrász vagy Krisztus történetét átszínezve, a karaktereket átnevezve, de az emberiség észre sem veszi, hogy ugyanazt mondja el. Ez az a történet, amely megérint bennünket, amelynek lényege, áldozatot hozni valami nagyobbért, isteni dimenziója pedig az áldozat utáni visszatérés és megdicsőülés. Ugyanakkor a hétköznapi életben való áldozathozatal is a krisztusi út, Rákász Gergely nemrégiben adott jótékonysági koncertje is egyfajta áldozat volt a részvevőkkel, akik mosolyukat, idejüket, tehetségüket adták egy magasztosabbért, a bevételt a menekültek megsegítésére ajánlották. Ő maga a koncert végén háláját fejezte ki, és azért imádkozott, hogy megköszönje istennek a koncertbéli szerepét, azt, hogy örömet adott a közönségnek, egy közösségi élményt, ugyanakkor segíteni is volt lehetőség azoknak, akik a háború elől menekülve hagyták el otthonukat. Lélekkel, szívvel tette a dolgát minden közreműködő egy gyönyörű templomban, isten házában, amely a maga szakralitásával tovább fokozta a zenei élményt.

Rákász Gergely nagypéntek kapcsán arról is beszélt, Krisztus példája mutatja az áldozatvállalás miértjét, és úgy véli, ha életünkből kidobjuk az ősi történeteket, amelyek ténylegesen élni és igaz életet tanítanak, és ha csak könnyebbet, emészthetőbbet vagy modernebb világot akarunk, amiben csak jogaink vannak, de kötelezettségeink nincsenek, akkor olyan világnak ágyazunk meg, amelyben minden jószándékú ember szenved. Az életünk mindennapján áldozatokat kell hoznunk, és ez teljesen rendben van, ez a fajta áldozathozatal az életért való lét, ugyanakkor a „mindenki értem legyen”, az „egész körülöttem lévő világot kiszipolyozom” magatartás, a ”nekem minden jár” elve valójában a halál kultusza. Az élet kultusza az áldozathozatal, az „odatenni magamat”, a jót tenni szándéka.

Az orgonaművész beszélt arról is, hogy felnőttként értette meg a krisztusi ideált, amely szerint az ember egy számára értékeset áldoz fel azért, hogy egy még értékesebbet hozzon létre. Meg kellett érnie arra is, hogy felismerje Krisztus történetének groteszk voltát, miszerint csak egy igaz volt az emberek között, aki nem gyűlölte az emberiséget, tudta szeretni azok ellenére is, hogy látta a valóságot, a gyarlóságot. A valóságot meglátni, az igazságot megragadni keveseknek sikerül, Jézus az elevenébe tapintott az emberiségnek, amikor azt mondta, bűnösök vagyunk. És ahelyett, hogy az emberek megköszönték volna az igazságot, és a Krisztus általi igaz és helyes úton haladtak volna tovább, az egyetlen ideált pusztították el, keresztre feszítették. Hétköznapi életünkben az ideálunkat magunk fölé kell helyzeni. Nekünk az ég felé kell tekinteni, a nálunk nagyobb felé, a jobb, az igazabb egy igazodási pont kell, hogy legyen. Ha ezt tesszük, mi magunk is emelkedünk és mások számára követendő példák lehetünk. Hit nélkül az életet nem lehet élni, úgy is fogalmazhatnék – mondta Rákász Gergely –, hogy az életet egyedül nem lehet élni, kell annak a segítsége, aki nálam nagyobb, erősebb, akihez fordulhatok. A húsvét pedig kiemelt alkalom arra is, hogy az emberek a hitüket tudatosítsák, hogyan is állnak önmagukkal, a Teremtővel, embertársaikkal és saját áldozataikkal. A világot megváltani mi nem tudjuk, de egy cseppet hozzáadhatunk a jobb emberiség óceánjához és segíteni úgy lehet igazán, ha mi magunk is rendben vagyunk saját magunkkal.