Összefogással sikerült

2022.04.22. 14:35

Fotókon mutatjuk az ország legnagyobb tojásfáját - Ács az új rekorder 16 650 tojással

Sikerült a két éve meghiúsult rekordkísérlet Ácson. A Fő úton álló platánfára 16 650 tojás került fel, ezzel új magyar rekord született. A KreativitÁcs csoport kétéves munkája érett be ezzel az eseménnyel április 16-án.

Szinak Evelyn

A platánfára napokban 16 650 darab tojás került fel. Fotók: Szinak Evelyn

Két évvel ezelőtt, 2020 márciusában írtunk arról, hogy nem mindennapi rekordkísérletre készülnek Ácson. A Varga Éva és Tóth-Tasi Fruzsina által életre hívott KreativitÁcs csoport akkor azt a célt tűzte maga elé, hogy 15 ezer festett tojással díszítik fel a város Fő útja mellett álló platánfát.

Az alapötletet az adta, hogy Éva korábban az interneten meglátott egy brazíliai fát, amit 82.400 tojással díszítettek és ezzel világrekordot állítottak fel. A magyar rekord eddig Kazincbarcika nevéhez fűződött, ők 2009-ben közel 13.500 tojással írták bele magukat a rekordok könyvébe. Ennek megdöntéséhez az ácsiaknak minimum 10 százalékkal több tojással, vagyis mintegy 15 ezer darabbal kellett feldíszíteniük a fát.

Éva korábban a tojástálcákat gyártó Hartmann-nál dolgozott, a cég a rekordkísérlet támogatásához 12 ezer tojással járult hozzá. A kifújást és a megfestést pedig az ácsiak vállalták magukra, akik nagyon buzgón dolgoztak, ugyanis 2020-ban Éváék pillanatok alatt kiosztották, majd vissza is kapták a tojásokat, immár kifújva és megfestve.

Nem határozták meg külön, hogy mennyi valódi és mennyi műanyag tojás lehet a fán, ahogy azt sem, hogy azokat milyen technikával festik meg. Volt, aki a krepp-papírt, más a temperát, az ételfestéket, a filcet vagy a jelölőspray-t választotta, de készült például egy Ács címerével ékesített tojás is.

A koronavírus-járvány tavaly­előtt és tavaly is gátat szabott a rekordkísérletnek, azonban idén április 16-án a helyiek legnagyobb örömére sor kerülhetett rá. Az elkészült tojásokat füzérre fűzték, amiből lánc lett, ezek a láncok kerültek fel a Fő út mellett álló platánfára. A fa kiválasztása sem volt véletlen. A KreativitÁcs csoport örökbe fogadott egy zöldterületet, ami a Fő úton található. Ennek szomszédságában áll egy szép platán, így aki áthalad Ácson, bármelyik irányból is érkezzen a településre, az megcsodálhatja a feldíszített fát.

„A kísérletet nagyon sok önkéntes munkaóra tette lehetővé, a fa »felöltöztetése« is így történt. Négy civil kosaras és egy tűzoltó kosaras autó segítségével a tűzoltók és a civilek helyezték el a tojásláncokat a fára. Új magyar rekordot döntöttünk 16.650 tojással. Bízunk abban, hogy az eseménnyel hozzájárulhattunk a húsvéti ünnepek hangulatához is” – mondta el Varga Éva.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában