A hét embere Varga Tamás - A hordók varázsa ejtette rabul a soproni borászt

– Mi indította el azon az úton, hogy borászattal kezdjen el foglalkozni? 
– Baráti alapon egy szezonra kimentem Ausztriába szüretelni 2003-ban. A borászat, ahova mentem, egy oltványiskola volt 13 hektáros területtel. Itt láttam bele először a borkészítés folyamatába, és nagy érdeklődést váltott ki bennem. Jött egy érzés, hogy szeretném jobban megismerni a borkészítés folyamatait. Még a szüret alatt elkezdtem beszélgetni az ottani borás­szal, aki felajánlotta, hogy szüret után maradjak ott és kezdjünk el együtt dolgozni. A következő évben már közösen ültettünk el egymillió oltványt. Szóval azt mondhatom, hogy a gyökerektől kezdve tanulom a szakmát és fejlesztem magam. 
 

– A felmenői között voltak, akik borászattal foglalkoztak? 
– Sem a nagyszüleim, sem a szüleim nem foglalkoztak borászattal. Ez az egész egyszerűen csak rám talált. 
 

A bor íze a pincében dől el 
 

– Mi ragadta magával a szakmában? 
– Pályafutásom kezdetétől pincemesterként dolgoztam, ahol már csak a beérkező érett gyümölccsel volt dolgom. Engem maga a pincék atmoszférája fogott meg a legjobban, hiszen itt megy végbe az erjedés, melynek az illatának és ízének van egy sajátos hangulata. Itt dől el az is, hogy milyen zamatú borok születnek meg és mit fogunk majd palackozni. Emellett számomra a hordóknak van a legnagyobb varázsa. Imádom azokat nézegetni, tölteni-kifejteni, és egész egyszerűen csak köztük lenni. A Steigler Pince megalapítása óta a szőlészet igazgatásával is foglalkozom, és egyre jobban megszeretem a külsős munkákat is. Igaz, kevés rá az időm, de a művelésmód magával ragadó, ahogy körülvesznek a virágokkal beültetett sorközök és az ott megjelenő élővilág. 
 

– Hogyan látja a Soproni borvidék helyzetét? 
– 2006-ban kezdtem el itthon dolgozni, és három évig pincemesterkedtem. Ekkor kezdődött az itthoni változás, követve az osztrák szomszédaink példáját, és egyre több jó borászat jött létre a Soproni borvidéken is, ennek alakulását pedig végigkövettem. Szerencsém volt, hogy Magyarországon voltam, de egy osztrák borász mellett dolgoztam. Így egy sokkal modernebb szemlélettel ismerkedtem meg, és új fajtákat, módszereket vezettünk be. Ekkor kezdődött el az organikus borászattal is a kapcsolatom, hiszen már 2006-ban is így műveltük a szőlőt. Ez mély nyomott hagyott bennem. Ezután dolgoztam Kaliforniában, Új-Zélandon és Ausztriában, de mindvégig figyelemmel követtem a Soproni borvidék alakulását. A pince fennállása óta pedig aktívan kiveszem a részem a vidék hírnevének gyarapításából. 
 

– Milyen hatással volt önre a külföldön töltött idő? 
– Kaliforniában, a Napa-­völgyben két szüretet dolgoztam, 2004-ben és 2005-ben. Majd egy szüretet töltöttem Új-Zélandon 2007-ben, ahová 2009-ben tértem vissza egy teljes évre. A külföldi munkáim során abszolút megfigyeltem az újvilági életet a szürettől a palackozásig. Amerikában a tradíciók voltak a meghatározóbbak a borászatban, ezzel ellentétben Új-Zélandon a legmodernebb technológiával és filozófiával dolgoztunk. Aztán közel nyolc évet Ausztriában voltam. Ott kicsit vetekszik a tradíció a modern gondolkodással, hiszen a nagypapa meg az apa mindenbe beleszól. Összességében sokat köszönhetek a külföldi létemnek, mind nyelvtudás, mind szakmai tudás szempontjából. A megszerzett ismereteket a mai napig hasznosítom. 

Egyezett az értékrendjük 
 

– Hogyan született meg a Steigler Pince? 
– A pince tulajdonosa a tősgyökeres soproni Lőrinczy Bálint, aki anyai ágon örökölte a szőlész-borász vénát. Nekik Ruszton voltak területeik, de Trianon után elcsatolták azokat, ők pedig felhagytak a szőlőműveléssel. Bálint viszont úgy gondolta 2016-ban, hogy újra belevág a borászatba, de ekkor még csak bérfeldolgozásra vitte a szőlőt helyi borászhoz. Majd 2018 nyarán, miután egy borklubban jobban megismertük egymást, kezdett kiforrni a gondolat, hogy mi lenne, ha saját lábra állítanánk közös erővel egy borászatot. Mindkettőnk értékrendje egyezett, és egy állásponton voltunk abban, hogy organikus borászattal foglalkozzunk. Végül ő lett a tulajdonos, én pedig a borász. Teljesen szabad kezet kaptam, de Bálint annyit kért, hogy minőségi borok szülessenek. 2019. január 1-jétől pedig hivatalosan átvettem a 21 hektáros birtok kezelését, melyből jelenleg 14 hektáron terem a szőlő. A többi terület pedig arra vár, hogy kitaláljuk, milyen fajtát ültessünk el. 
 

– Milyen fajtákat termesztenek a birtokukon? 
– Azt tudni kell, hogy Trianon előtt Pozsony–Ruszt–Sopron egy borvidék volt, és főleg fehérbort készítettek. Aztán a világháborúk után vették át a „hatalmat” a bőtermő vörös fajták, és így vált a Soproni borvidék a kékfrankos fővárosává. Ez egy jó dolog, de mi szeretnénk visszahozni a fehérborokat a vidékre. Ezért a fő irányzatunk a fehérbort illetően a zöld veltelini és a furmint lett, amik ősi soproni fajták. Természetesen a kékfrankosra is nagy hangsúlyt fektetünk, ebből van a legnagyobb ültetvényünk, és ez a borászat csúcsvörösbora is. Idén pedig ültettünk még traminit és hárslevelűt, amivel a palettát próbáljuk színesíteni. Egyéb fajtáink is vannak, amik úgymond világfajták és színesítik a vörösborpalettát. Ilyen a pinot noir, a cabernet franc, a merlot, a syrah és a malbec. Nyitottak vagyunk a kísérletezésre, és azt gondolom, hogy a globális felmelegedéssel a délebbi fajtákkal is nyugodtan próbálkozhatunk. 
 

– Magát a pincészetet történelmi helyszínen alakították ki. 
– A Steigler Pince Sopron belvárosában, a Balfi utcában, egy eredeti poncichterpincében található. Rendkívül büszkék vagyunk az ötszáz éves múltra visszatekintő pincénkre, és a poncichterek követőinek valljuk magunkat. Követjük a hagyományai­kat, melyek lényege, hogy a lakóházak alatti pincében, hordóban érleljük a borokat. A pince azért is különleges, mert a Balfi utcától egészen a Halász utcáig tart, és háromszintes, amik felfele haladnak. Itt jelenleg 54 darab ötszáz literes hordót tárolunk. Van egy kóstolótermünk, ami pedig egy hat méter belmagasságú boltíves kőpince. 
 

Teljes a körforgás a birtokon 
 

– Mi sarkallta arra, hogy organikus borászattal foglalkozzon? 
– Az életben próbálok tudatos lenni, ebbe beletartozik a szelektív hulladékgyűjtéstől a többször használatos dolgok megvásárlásáig számos törekvés. Ezek a kis lépések mind arra ösztökélnek, hogy tudatosan éljek ebben a világban, ami körülöttünk van. Magát a bio szőlőművelést Ausztriában és itthon is láttam. Egyértelmű volt számomra, hogy igenis lehet a szőlőt gyomirtó vagy rovarölő nélkül gondozni. Ha belegondolunk, az őseink sem gyomirtóztak, mégis volt termés. Ennek van egy eszmei oldala is, hiszen sokkal jobb kimenni egy ültetvénybe, ahol az élet körülvesz. A mi 14 hektáros területünkben teljes a körforgás a rovarokkal, kis­emlősökkel és madarakkal együtt. Ennek tudatában teljesen más érzés megkóstolni és élvezni az organikus borokat. Közrejátszik az is, hogy tudom, jó helyről származik, és az élőtér megteremtésével jót tettem a földnek. 
Az organikus borászat szakmai részét három részre oszthatjuk. Az első az ültetvényben kezdődik el, ami kiteszi a folyamat 80 százalékát. Itt egyáltalán nem használunk vegyszereket. Majd az organikus bor megszületéséig két szakasz van. Az egyik az érlelésé, ahol szintén nem használunk semmilyen vegyszert, hanem az időre bízzuk a dolgot. Nincsenek újboraink sem, mert nem az a célunk, hogy mihamarabb piacra dobjuk, hanem hagyjuk a boroknak bejárni azt az utat, amire szükségük van. Január-február környékére érnek be az első fehérboraink anélkül, hogy szűrném, deríteném. Ez a 10 százalék a borászat belsejében dől el, és a maradék 10 százalék pedig az, amire minden borászatnak szüksége van: az időjárás! Az utóbbi években meg kell küzdenünk a szárazsággal. Tavaly feleannyi termésünk lett, mint azelőtt, ezt pedig abszolút nem tudom befolyásolni, hiszen műtrágyát sem használunk. Be kell érnünk a fele terméssel, de én így vagyok nyugodt, mert tudom, hogy gyönyörű, koncentrált, nagy beltartalommal bíró, sűrű boraim fognak születni. 
 

– Az organikus borászatban rejlik a jövő? 
– Mindenképp az organikus borászatban látom a jövőt! A bor fogyasztása szerintem luxusdolog, hiszen nem egy alapvető élelmiszer. Bár az lenne! Azt gondolom, hogy legalább ez az élvezeti cikk legyen olyan, ami organikus helyről származik. Nemcsak azért, hogy kerüljük a felszívódó vegyszereket, de így óvjuk környezetünket is, hiszen ezzel a természetnek biztosítunk egy védett környezetet. 
 

Névjegy

Varga Tamás borász 1978-ban született Sopronban. A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola Szőlész-borász Karán végzett szőlész-borász mérnökként. Nős, két kislány büszke édes­apja. Varga Tamás szabadidejét horgászással és motorozással tölti. 
 

A Steigler Pince elismerései

– A Berliner Wine Trophy nemzetközi versenyen arany minősítést kapott a 2019-es évjáratú furmint és kékfrankos is. 
– A VinAgora Nemzetközi Borversenyen a 2019-es évjáratú kaméleon cuvée és zöld veltelini szintén arany minősítést kapott. 

– 2022-ben a zöld veltelinit a Fertő-táj borának választották. – A Vince magazin top 100-as listáján a kékfrankost a 19. legjobb hazai vörösbornak választották meg. 

– A Berliner Wine Trophy nemzetközi versenyen arany minősítést kapott a 2020-as évjáratú syrah és cabernet. 

– Borigo Top 100 Kékfrankos 2019. 

– 2022-ben a Berliner Wine Trophy nemzetközileg a Steigler Pincét a legjobb organikus borászatnak járó díjjal ismerte el.