Jó célért görbültek a botok

2022.04.13. 16:05

600 000 forintot horgásztak össze Halásziban az Újjáéledés Alapítvány betegszállító autójára

Az Újjáéledés Alapítvány betegszállító autójára gyűjtöttek múlt vasárnap a halászi Öreg Csuka-tónál Horváth Imre főszervezésével. 111 támogató és 45 horgász jóvoltából hatszázezer forint jött össze.

Mészely Réka

Kuti Sándor, Horváth Imre és Dallos Tamás a betegszállító autóval.

Forrás: Kerekes István / Kisalföld

Immár hagyományosan, évente több alkalommal szervez horgászversenyt a mosonmagyar­óvári Horváth Imre. A programot rendszerint jótékonysággal is összeköti. Ezúttal az Újjáéledés Alapítvány javára gyűjtötték a forintokat a halászi Öreg Csuka-tónál. A rákbeteg-támaszadó szolgálat azt a célt tűzte ki, hogy az alapítvány tulajdonába kerüljön a most még lízingelt betegszállító autó. 
 

Két éve lízingelik a járművet 
 

– Nagyon örültünk a lehetőségnek, értékeljük a lelkesedést, ahogy azt is, hogy ilyen sok támogatót sikerült megszólítani – kezdte beszélgetésünket Kuti Sándor, az Újjáéledés Alapítvány elnöke. Mint elmondta, két éve lízingelik a betegszállító autót, mellyel jellemzően Győrbe fuvarozzák kemoterápiára, sugárkezelésre azokat a daganatos betegeket, akik maguk nem tudják megoldani a közlekedést. 
 

– Régóta tervben volt már ez a speciális jármű, mellyel a rámpa segítségével kerekes­székes utasokat is szállítani tudunk. A lízing havi díja megterhelő az alapítvány számára, így most ez a támogatás nagy segítség nekünk – jegyezte meg az alapítvány elnöke. 

 

Tóth Attila 6 éves kisfiával, Tóth Trisztánnal a halászi Öreg Csuka-tónál. 
Forrás: Kerekes István / Kisalföld

Az autó matricázását is vállalták 
 

– Azon vagyunk, hogy a 2 millió forintos lízingösszegből minél többet ki tudjon fizetni az Újjáéledés Alapítvány. Cégünk a betegszállító autó matricázását is vállalta, amellett, hogy a szervezésbe is bekapcsolódtunk – fogalmazott Dallos Tamás, a Dudu Taxi & Transzfer ügyvezetője, a rendezvény névadó szponzora, akitől szintén nem áll távol, hogy hasonló jótékonysági programokat támogasson. 
 

Sokadik jótékonysági horgászverseny 
 

Horváth Imre főszervező tájékoztatása szerint 111 magánszemély és vállalkozó állt az ügy mellé. Ki különdíjjal, ki tombolával, ki anyagilag járult hozzá a hatalmas összefogáshoz. Hozzátette: ezúttal a három szektorban 45 horgász versenyzett. 
 

EredményekAz A szektorban Kecső Balázs, a B szektorban Böszörményi Tibor és a C szektorban Tamás Kristóf horgára akadt a legtöbb hal. Gyermek kategóriában Németh Zsombor, ifi kategóriában Ifjú Enikő jeleskedett, míg a nőknél Orsós Tünde lett a legjobb horgász. A legnagyobb halat Zámbó Krisztián fogta. Abszolút kategóriában Tamás Kristóf, Kecső Balázs és Böszörményi Tibor lett dobogós helyezett. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában