Támogatásokból finanszírozzák a működést

2022.02.09. 14:40

Nagy az igény Győr-Moson-Sopron megye egyetlen hospice-házára

A betegek háromnegyede Mosonmagyaróvárról és vonzáskörzetéből érkezik, de fogadtak már Sopronból, Győrből vagy Kajárpécről is ellátottakat a dr. Bodnár Mária által alapított hospice-házban, mely a megyében egyedülálló.

Mészely Réka

Az egész megyéből érkeznek betegek a végstádiumú daganatos betegeket fogadó mosonmagyaróvári intézménybe. A felvételen dr. Bodnár Mária és Miksó Henrietta.

Forrás: Mészely Réka / Kisalföld

Dr. Bodnár Mária főorvos álma több év szervező munka által vált valóra: másfél éve nyithatta ki kapuit a végstádiumú daganatos betegek előtt az intézmény. 
Amint arról többször beszámoltunk, a magyaróvári katolikus egyházközség azzal támogatta az ügyet, hogy felajánlották ingyenesen e célra a Lotz Károly utcai közösségi házuk egy szárnyát. 
Az átalakításhoz és a működtetéshez jött létre a Hospice Segítő Kéz Alapítvány (számlaszáma: 10918001-00000087-93470008, adószáma: 18745438-1-08). Az épületben tíz betegágy kapott helyet: egy háromágyas, egy kétágyas és öt egyágyas szobában. Életük utolsó szakaszában a súlyos daganatos betegeknek itt otthoni környezetet teremtettek. 
 

Másfél év visszaigazolás 
 

– Egy álom teljesült be a hospice-ház megnyitásával, és az elmúlt másfél év igazolja, hogy mindez nem volt hiábavaló – kezdte beszélgetésünket dr. Bodnár Mária, aki mellé sokan odaálltak az intézmény létrehozásáért és fenntartásáért. 
 

Az intézmény éves működéséhez képest gyakorlatilag két és fél hónapra elegendő az állami finanszírozás. A további szükséges összeget az alapítvány számlájára érkező támogatásokból fedezik: a mosonmagyaróvári és a környékbeli önkormányzatok segítsége nélkül nem tudna fennmaradni a ház, továbbá sok vállalkozás és magánszemély anyagi hozzájárulása is fontos hátteret nyújt. 
 

– Az ellátottak háromnegyede Mosonmagyaróvárról és vonzáskörzetéből érkezik, a további része a megye többi pontjáról Győrtől Sopronig. Működési engedélyünk szerint a megye egész területéről vehetünk fel ellátottakat – fűzte hozzá az intézmény megálmodója, aki nyugalmazott főorvosként dr. Antal-Varga Dórával közösen kezeli a bent fekvőket. 
 

Telt házas működés 
 

– Gyakorlatilag folyamatosan telt házzal működünk, jelenleg hatan szerepelnek a várólistánkon. Mivel nagy az igény, ezért egy éve fél évről három hónapra csökkentettük az itt tartózkodás időszakát. Jelenleg negatív PCR-teszttel tudunk új ellátottat felvenni, ez lassítja a felvételt, mert sok esetben négy nap is lehet a teszteléstől az eredményig a várakozási idő. A súlyosabb esetek előnyt élveznek, illetve a Karolina Kórházból érkező betegek is – vette át a szót Miksó Henrietta ápolási igazgató. Elmondta: napi szinten kopognak be a ház ajtaján. Ki pelenkával, kötszerekkel, ki gyógyszerekkel segít. A mosonmagyaróvári Rotary Club 200 ezer forintot gyűjtött az intézménynek az adventi vásár keretében, Rajkán 284 ezer forint jött össze szintén karácsony előtt a borházban. Az adó egy százalékából is közel 3 millió forint érkezett, és idén is számítanak erre a jóakaratú támogatóktól, a bevételt a működtetésre fordítják. 
 

– A Covid-helyzet miatt bevezetett átalányfinanszírozás által évente jelentős állami forrástól esünk el, ez tavaly 18 millió forintot jelentett. Bízunk benne, hogy áttérhetünk teljesítményalapú finanszírozásra. Januártól emelkedtek a szakdolgozói bérek is, így mindenképpen továbbra is szükséges az önkormányzati hozzájárulás, amiről a napokban döntenek, és amit ezúton is köszönünk – mutatott rá Miksó Henrietta. 
162 előjegyzett beteget tartanak nyilván, akikből 77-et vettek fel. A számokból kiderül, hogy sajnos az előjegyzett betegek kevesebb mint fele tud bekerülni a házba. Részben a várólista miatt, részben mert a végsőkig otthon tartják szeretteiket a hozzátartozók. 
 

Segítség zsetonokkal 
 

Tizedszer hirdette meg a Tesco az „Ön választ, mi segítünk” programot. Amint arról korábban beszámoltunk, Mosonmagyaróvár térségében három szervezet kerülhetett be, köztük a hospice-ház is. 

 

A vásárlók zsetonjaikkal segíthetnek a hospice-háznak védőeszközök vásárlásában, ahogy teszi ezt a fotón látható Kurucz Mariann. 
Forrás: Mészely Réka / Kisalföld


 

– Nem először indultunk ezen a pályázaton: a nyolcadik fordulóban 250 ezer forintot nyertünk, most a nyereményből védőeszközöket, tisztítószereket szeretnénk vásárolni – tudatta az ápolási igazgató. 
 

Az áruházlánc négy mosonmagyaróvári és egy levéli üzletében február 13-ig dobhatjuk be a vásárláskor kapott zsetonjainkat, eredményhirdetés a hónap végén lesz. Az első helyezett 400 ezer, a második 200 ezer és a harmadik 100 ezer forinttal gazdagodhat. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában