Foglakozás gyerekeknek

2022.02.10. 14:49

Játszani hív a Deszka színpada Mosonmagyaróváron

Deszka néven indított drámapedagógiai foglalkozásokat a Flesch-központban Blahovits Márta drámapedagógus, a Theatrum ad Flexum társulatának tagja. A cél mindenekelőtt megszerettetni a gyerekekkel a színjátszást.

Kovács Viktor

Gazdag eszköztárával a színház egy remek lehetőség arra, hogy a gyerekek közösségben kibontakozhassanak és egyénileg is fejlődhessenek.

Blahovits Márta gyermekkora óta foglalkozik színjátszással és immár huszonkét éve drámapedagógiával. Idén februártól pedig minden gyereket vár a Flesch-központban egy kis drámára.

 

– A dráma szó hétköznapi használatban negatív jelentéstartalommal bír, a köztudatban a tragikus szinonimája, holott eredeti értelmében cselekvést jelent. Ez utóbbi égisze alatt hirdettem meg a foglalkozásokat. A legfontosabb cél a próbákon, hogy a gyerekek közösen játszanak, együtt alkossanak valamit, fedezzék fel önmagukat, a képességeiket, és jobban megismerjék társaikat, mindezt pedig a színház kifejezőeszközeinek felhasználásával. A Deszka színjátszó csoport arra is kiváló, hogy a gyerekek sikeresebben helytálljanak a mindennapokban, egy közösségben, vagy éppen könnyebben boldoguljanak az iskolában – mondta Blahovits Márta.

 

A szakember több mint húsz éve dolgozik gyerekekkel. A mostani foglalkozások alsó és felső tagozatos tanulóknak szólnak. – A színjátszás egy közösségi alkotási folyamat, személyes kapcsolatokon keresztül tapasztalhatják meg a játék örömét. A közös foglalkozás támogatja a szociális fejlődésüket, az élmények által pedig kiteljesedhetnek. Ez rendkívül fontos a mai információs társadalom labirintusában – hangsúlyozta a drámapedagógus. – A foglalkozások meghatározott tematika mentén haladnak, az alapozó játékoktól kezdve eljutunk egy komplett színházi előadás létrehozásáig. Játék közben észrevétlenül fejlődik a beszédkészség, az együttműködő képesség, a koncentráció, a memória és a kreatív gondolkodás is – emelte ki Blahovits Márta. A Deszka-foglalkozásoknak célja az is, hogy a Theatrum ad Flexum társulat számára utánpótlásról gondoskodjon.

 

– Fontos, hogy a helyi színjátszást támogassuk ifjú tehetségekkel, de a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat. Sok izgulós gyerek jelentkezik színjátszónak, hogy a félelmeit legyőzze. Ez ugyanolyan jelentőséggel bír, mint hogy megszerettessük a gyerekekkel a színházat. Az a lényeg, hogy semmit nem erőszakolunk a kicsikre, hanem szép lassan, a játék fejlesztő hatásával hagyjuk őket kibontakozni – hangsúlyozta a drámapedagógus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában