Szépségverseny

2022.02.28. 23:59

Elindult a verseny, ismét lehet osztani a szíveket a Tündérszépeknek

Az idei szépségversenyen - ahogy korábban, úgy most is - olvasóink is dönthetnek a továbbjutásról. Értékeléseikkel ráadásul nem csak kedvenceiket segíthetik, hanem még nyerhetnek is.

kisalfold.hu

Elindult idén is a Tündérszépek országos szépségversenyünk, melyben ezúttal újítottunk, egyből régiónk szépségei mutatkoznak be. Összesen ötven lánynak van lehetősége rá, hogy megmutassa magát Győr-Moson-Sopron, Vas és Komárom-Esztergom megyében. Ötven napon át minden nap új szépséget mutatunk be hírportálunk főoldalán, ahol olvasóink szíveket is oszthatnak.

 

A négy továbbjutó egyike a kapott szívek átlaga alapján léphet a verseny következő fordulójába, ahol az ország közönségkedvencei versenyeznek majd a döntőbe jutásért. Az értékelést leadó olvasók nyereményjátékban is részt vehetnek.

 

Aki pedig a Tündérszépek láttán maga is kedvet kap a jelentkezéshez – vagy bátorítaná ismerősét -, annak március 22-ig ezen az oldalon továbbra is nyitva áll ez a lehetőség. A győztes versenyzőre egzotikus álomutazás vár, de további értékes nyeremények is gazdára várnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában