Madárlest építettek maguknak a fiatalok Abdán

Harminc-negyven percet bicikliznek otthonról a fotós- és egyéb felszereléssel oda és vissza hóban, fagyban, hőségben, akár esőben is. Hobbijuk a madár- és természetfotózás. A győrújfalui Csonka Albert – Ali – szakácstanuló a Krúdyban, a győri Mednyánszky Ármin a Péterfy-iskolába jár kémia–biológia szakra. Az evezés hozta őket össze két évvel ezelőtt, szinte azonnal barátok lettek. Mindketten fényképezőgépet kértek ajándékba két éve karácsonyra. 
 

Megmutatni azt, ami látható 

Ali és Ármin december végén már közösen jártak fotózni, majd tavasszal találtak egy erdei madárlest. Kiderítették, ki a tulajdonos és megkérték, hogy használhassák. Egy év alatt megfogalmazódott bennük, hogy szeretnének maguknak madárlest építeni, majd kicsit több mint egy év tervezés után el is készítették. Azóta szinte minden szabadidejüket ott töltik. 

Sok tervezés előzte meg a megvalósítást 

Sokat olvastak arról, hogy kell megépíteni és videókat is néztek. Rengeteget segített nekik a tervezésben Bodó Richárd, akivel egy közösségi oldalon ismerkedtek meg. Terveztek, rajzolgattak, hogy kellene kinéznie, aztán megszületett a végeredmény. 

A földbe süllyesztett falak szigeteltek, csakúgy mint a padló. Az erdő felé néző ablak kívülről tükörnek látszik. Előtte hatalmas itató, amire a madarak nemcsak inni, hanem fürödni is járnak. A madárlest megépíteni nem volt egyszerű, hiszen sok mindent kellett odaszállítani az erdő közepébe, márpedig a fiúk kerékpárral járnak. Rendszeresen kell vinni a vizet, de etetik is a madarakat. 

Minden szabadidejüket a lesen töltik 

– Mennyi időt töltötök a lesen? – merül fel a kérdés azonnal. 

– Kinek mennyi ideje van, de mondhatjuk: rengeteget. Kijövök ide, beülök és várok. Az egész egy türelemjáték. Ha történik valami, amit tetszik, akkor lefényképezem. Ha fotózunk, akkor akár egy napot is bent töltünk a lesben, de aludtunk már kint is – mesélte Ali, aki azt is elmondta, hogy mióta kijárnak, nagyon sokat megtudtak az erdő élővilágáról. 

– Tőlünk nem messze már volt egy madárles, aminek a tulajdonosával, Kiss Tamással összebarátkoztunk, csatlakozott hozzánk. Az ő lesét átalakítjuk ragadozó madarak fotózására. Ő kicsit tapasztaltabb a természetfotózásban, mint mi, sokat tudunk tőle tanulni. Éppúgy, mint Tóth Tamástól, akinek a Rábca folyónál van egy vízparti lese. Négyünk között egy nagyon szoros barátság alakult ki a természetfotózás kapcsán, közösen használjuk a leseinket – árulta el Ármin. 

Hangjukról felismerik a madarakat 

Amíg a fiúkkal a madárlesben beszélgettünk, sorra érkeztek a vendégek. Szinte valamennyiről tudják már, melyik fára száll, de a hangról is felismerik őket. 

– Ha hallunk egy hangot, az esetek nagy részében tudjuk, mit fog csinálni, merre fog mozogni. Ezt már kitapasztaltuk – mondják. 

S hogy vajon miért csinálják? 

– Ezen én is szoktam gondolkozni. Szakács leszek, ezt hobbiból csinálom. Lefényképezek egy madarat, és amikor hazamegyek, átnézem és kidolgozom a fotókat. Akkor kezdek el örülni annak, mit sikerült megörökítenem. Büszkék vagyunk magunkra, hogy van egy saját madárlesünk és ebből fényképezünk. Szeretnék majd versenyezni, pályázatokra küldeni képeket, de elvégeznék egy fotóstanfolyamot is – tudtuk meg Alitól. 

– Én egy olyan hobbiként tekintek a fotózásra, ami kizökkent a mindennapokból. Mint minden fotósnak, nekem is az a mottóm: megmutatni azt, ami látható. Én ezeket a képeket magamnak készítem. Bármikor visszanézem, ugyanazok az emlékek, szagok, hangok idéződnek fel. Az a célom, hogy felnyissam az emberek szemét. Megmutassam, milyen változatos élővilág van körülöttünk és tudunk tenni azért, hogy megvédjük. Ha egyetlen szem rácsodálkozik erre a világra a képeim hatására, én már boldog leszek – fogalmazta meg Ármin. 

A fiúk a lest „nyárfaerdei les”- nek nevezték el, ezen a néven hozták létre közösségi oldalukat is, hogy nyomon lehessen követni, mi történt aznap.